Page 2 - MaSzeSz hírcsatorna 2017/2.
P. 2

HIRDETÉSI FELHÍVÁS!



            Hirdessen az Ön cége is a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség HÍRCSATORNA
            című szakmai lapjában


            A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség (MaSzeSz) megújulási folyamatának kiemelt
            fontossággal bíró lépéseként új arculattal, és a kor követelményeinek megfelelően, elekt-
            ronikus formában jelentetjük meg szakmai lapunkat, a Hírcsatornát. A Hírcsatorna széles
            körben történő terjesztésével célunk, hogy hatékonyabban megszólítsuk a hazai települési
            vízgazdálkodási ágazat képviselőit, a víziközmű és vízipari cégeket, illetve a minisztériumokat
            és hatóságok mellett az önkormányzatokat és a témában érintett oktatási intézményeket.
            Lapunk megújításának célja elsősorban a közel két évtizede megjelenő szakmai tartalmak
            méltó keretek között történő megjelentetése a széles publikum részére, illetve a MaSzeSz
            növekvő aktivitásának színes és informatív bemutatása. A szakmai körökben lapunk elismert-
            sége továbbra is töretlen, így az arculati megújulás csupán ennek hangsúlyozását, a MaSzeSz
            megújulását, illetve a lap fenntarthatóságát célozza.

            A Hírcsatornával, a több száz a MaSzeSz tagon túl, a települési vízgazdálkodás széleskörű
            szakember gárdát érjük el: a víziközmű és vízipari cégek, illetve a minisztériumok és szakha-
            tóságok mellett az önkormányzatok és a témában érintett oktatási intézmények körében is.
            A megújult Hírcsatornában továbbra is lehetőséget biztosítunk olyan vízipari cégeknek, akik
            hirdetéseik elhelyezésével kívánják felhívni a vizes szakma képviselőinek figyelmét a legújabb
            fejlesztéseikre, eredményeikre, szolgáltatásaikra.


            Elkötelezettek vagyunk a friss, aktuális és professzionális szakmai lap kialakítása mellett, és
            bízunk benne, hogy olvasóink is pozitívan értékelik majd a törekvéseinket.
            Reméljük, az Ön szervezete is potenciális lehetőséget lát a Hírcsatornában való hirdetések
            megjelentetésében!


            Tekintse meg médiaajánlatunkat:
            http://maszesz.hu/aktivitasaink/hircsatorna













            IMPRESSZUM




            A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség kiadványa
            Címe: 1134 Budapest, Váci út 23-27. MSZ 608.
            A fordításokat Simonkay Piroska okl. mérnök készítette
            Kiadó és terjesztő: Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség
            Főszerkesztő: Dulovics Dezsőné dr.
            Tördelés: Két Zsiráf Kft.


            2
   1   2   3   4   5   6   7