Page 4 - MaSzeSz hírcsatorna 2017/4.
P. 4
MASZESZ HÍRHOZÓ
KEDVES KOLLÉGA!
Immár közeledik az ősz és ez évi 4. számunkkal jelentkezünk, a per-
zselő nyári kánikulából.
Szövetségünk széles programajánlatot tervezett az őszi félévre,
melyre szeretettel várjuk majd érdeklődő Kollégáinkat.
Most is testes lapszámot foghat a kezébe, mert szakterületünk szá-
mos aktívitásáról, sok oldalról kívánjuk tájékoztatni Olvasóinkat.
Jelen számunkból a következő szakmai tudományos cikkeket ajánlom szíves figyelmükbe:
• Dr. Kárpáti Árpád: A hagyományos eleveniszapos szennyvíztisztítás bővítése ultraszűrős
iszapszeparációval, mely tanulmány a membrántechnológia szennyvíztisztítás során alkal-
mazott módszereit foglalja össze, és
• Dr. Tóth András József: Technológiai hulladékvizek hasznosítása extraktív heteroazot-
róp desztilláció alkalmazásával, mely cikk tartalmának előadása a MaSzeSz 2017. évi „Dr.
Dulovics Dezső Junior Szimpóziuma” során a második díját nyerte el.
Ebben a lapszámunkban is olvashatja szokásos te kutató-team, a nem levegőztetett reakto-
híradásainkat Szövetségünk, és hazai társszer- rok úszófedlapos lefedésének kifejlesztéséért,
vezeteink fontosabb megmozdulásairól, vala- akinek ezúton gratulálunk címzetes egyetemi
mint a 2017. márciusi KA–ben megjelent cik- tanári címe elnyeréséhez is.
kek válogatott összefoglalóiból. Ez alkalommal
nemzetközi kitekintésként közöljük Masahiro És szomorú szívvel búcsúzunk Éhn József
Furuichi, Dr. Kovács Antal Ferenc, Dr. Ebie kollégánktól, a VÍZITERV időrendben utolsó
Joshitaka és Dr. Yamazaki Hiroshi kollégáink vezérigazgatójától, elhunyta alkalmával.
japánból magyarra fordított cikkét: A Dzsókaszó
külföldi elterjedésének kilátásai és a kapcsoló- Együttműködésüket megköszönve:
dó műszaki kérdések” címmel.
Budapest, 2017. augusztus 8.
Örömmel tájékoztatjuk személyi híreink kö-
zött Tisztelt Olvasóinkat arról, hogy Innovációs Prof. Emerita Dulovics Dezsőné dr.
díjat nyert el Prof. Dr. Jobbágy Andrea vezet- a Szerkesztő Bizottság tagja, főszerkesztő
4