Page 48 - Könyv-Vitel - 2021. augusztus
P. 48

sére, úgy fejlesztjük a rendszerünket, és olyan  szerint az MKOE tagok részére egyedi kedvez-
               partnert találtunk hozzá, mely lévén Önök és  ményeket tesz elérhetővé.
               az új felhasználók azonnal láthatják a pályázati
               lehetőségeket, illetve dolgozunk azon, hogy  Nyár van, a negyedik hullám küszöbén va-
               célzottan jelenjenek meg az egyes lehető-         gyunk, így nem is tudnék elbúcsúzni Önöktől
               ségek. E fejlesztés, már a harmadik alapcélt  mással, lehetőség szerint élvezzék a jó időt,
               szolgálja, vagyis az MKOE tagság mind több  tegyék ezt egészségben.
               a piacinál jobb lehetőséggel való ellátását.
                                                                 Legyen türelmük és tiszteljenek meg azzal,
               Keretrendszerünk nemcsak egy szoftver,  hogy szeptemberben egy rendhagyó meg-
               már most is, és a jövőben mind több egyedi  jelenés alkalmával ismerjék meg közelebbről
               ajánlatot érhetnek el benne, melynek egyike  szoftvereinket, és kapcsoljuk második fázisba
               a Digiklubban is bemutatkozó partnerünk  együttműködésünket, és dolgozzunk együtt
               a Gyógyszerész a Háznál szolgáltatás. Jánossy  közös felelősségünkön az edukáción, hogy
               Kinga tulajdonos, aki azóta már MKOE pártolói  a hazai fiatalok kiemelkedően jó munkavál-
               tagként tagtársuk, olyan szolgáltatást dolgo-     lalók a vállalkozások pedig folyamatosan
               zott ki, mely forradalmasítja, vagyis inkább  növekvő nóvumok legyenek.
               elsőként alkalmazkodik a piac megváltozott
               igényeihez. Gyógyszert szállít házhoz orszá-
               gosan, ingyenesen és teszi ezt a vényköteles                                      Lőrincz Balázs
               termékekkel is. Kinga szolgáltatása országosan                                              COO
               fejlődik a Vállalkozás Vezérlővel, és felajánlása                            Vállalkozás Vezérlő


















































               48
   43   44   45   46   47   48   49   50   51