Page 54 - MaSzeSz hírcsatorna 2018/1.
P. 54

JURTA HÍRADÓ








            Ebben az évben a Dulovics Dezső Junior Szim- http://www.maszesz.hu/tevekenysegeink/
            pózium március 22-én, a víz világnapján kerül  esemenyeink/dr-dulovics-dezso-junior-szim-
            megrendezésre. A szimpóziumra előadással  pozium-2018
            jelentkezni március 5-ig lehetséges a bemu-
            tatandó előadás egyoldalas összefoglalójának  Amint azt a korábbi híradóban is hirdettük,
            megküldésével, amit a MaSzeSz Titkárság email  a szimpózium délutánján, március 22-én
            címére (titkarsag@maszesz.hu) várunk. A szim- tartjuk meg a MaSzeSz JurTa első közgyű-
            pózium elsősorban nyitott, jó légkörű szakmai  lését és elnökség választását. A február 19-
            fórumot kíván nyújtani, ahol megismerhetjük  ével kezdődő héten junior találkozót tartunk,
            egymás tevékenységét és eredményeit, lehe- hogy alkalom legyen egymással megismer-
            tőség van kapcsolatépítésre, tapasztalatcserére,  kedni, valamint az elnökségi tagsággal és je-
            a vízipari cégek képviselőivel való találkozásra,  löléssel kapcsolatos ötletek, tervek, ambíciók
            ami akár a fiatalok munkakeresési és a cégek  kifejezésére is lehetőséget biztosítunk. A ta-
            álláskínálati érdeklődésének jó kapcsolódását  lálkozó időpontját hamarosan közzé tesszük
            is elősegítheti. Hogy az esemény mindinkább  kör-emailben és a MaSzeSz JurTa facebook
            híd lehessen a tudomány és a gyakorlat között,  oldalán.
            idén szeretnénk a beérkező előadásokat tudo-
            mányos és gyakorlati szekciók szerint csopor- Buzdítunk minden 35 évnél nem idősebb ’vizes’
            tokba válogatni, ennek megfelelően ezúton is  kollégát a jelölési időszak és közgyűlés előtt,
            bátorítjuk az üzemeltető és tervező kollégák je- azaz lehetőleg február közepéig a MaSzeSz
            lentkezését, örülünk, ha minél többen vállalják  JurTá-ba való belépésre, mivel a közgyűlésen
            korszerű gyakorlati megoldásaik bemutatását.  az elnökségi tagválasztáson indulni és szavazni
            A konferencián értékes díjak kerülnek kiosztásra,  csak érvényes tagsággal lehet. Az éves tagsági
            az előadásokat több kategóriában díjazzuk, így  díj junioroknak továbbra is 1500 Ft, diákoknak
            szeretnénk lehetővé tenni, hogy a tudomány és  pedig ingyenes. A belépési nyilatkozat a Ma-
            a gyakorlat orientált munkák egyaránt elisme- SzeSz honlapján érhető el, az alábbi linken:
            rést nyerhessenek. A díjak között lesz az előadói  http://www.maszesz.hu/tagsag/a-belepesrol
            kijutás lehetősége a májusban Zágrábban meg-
                                  th
            rendezésre kerülő 10  IWA Eastern European  Kísérjétek figyelemmel a január elején elindult
            Young Water Professionals konferenciára. Ezen  facebook oldalunkat, ahol aktuális közérdekű
            felül a kiemelkedő előadók lehetőséget nyernek  híreket, információkat és érdekességeket te-
            kutatási eredményeik publikálására a MaSzeSz  szünk közzé. Az oldal ezen a linken érhető el:
            Hírcsatornában, valamint a MaSzeSz szakmai  https://www.facebook.com/maszeszjurta/
            konferenciáján is bemutathatják eredményei- Kérjük, hogy lájkoljátok és terjesszétek poten-
            ket. A részleteket a szimpóziumról és a felhívást  ciális leendő MaSzeSz JurTa tagok között is.
            az alábbi linken érhetitek el:
                                                                             Madarász Emese, Bakos Vince



           54
   49   50   51   52   53   54   55   56   57   58   59