Page 8 - MaSzeSz hírcsatorna 2018/2.
P. 8

A két Világháború között a kutatás elsősorban  Kiegészítve a Meybeck, Heimer által össze-
            a fegyverkezési célokra összpontosult. A vesz- foglalt korábbi kutatási periódusokat (magyar
            tes országok „civil” kutatói az elhanyagolt  nyelvű forrás: Förster: Környezettechnika,
            polgári célú semleges témák között kerestek  Springer Kiadó 1993.) megismerhető, hogy
            feladatokat, így az élővizek védelme került  e korszaktól kezdve napjainkig valójában mik
            az egyik fontosnak tartott témaként előtérbe.  voltak kontinensünk vízzel kapcsolatos prob-
            Politikai megfontolásból a gyors ütemben  lémái. Az utóbbi, mintegy harminc évben
            gazdaságilag felzárkóztatott és megerősített  (lásd 1. ábra) a szennyvízbe jutó – kockáza-
            Németország (NSZK) kutatói az USA, Anglia,  ti tényezőként kezelt – antropogén anyagok
            Franciaország által diktált és szándékosan  (kozmetikumok, gyógyszerek, hormon készít-
            beszűkített, sőt bizonyos területeken tiltott  mények stb. …), majd azok csökkentésére, ill.
            lehetőségek miatt (hadi- és nehézipar, mű- eltávolítására szolgáló technológiai eljárások
            szergyártás, stb.…) elsősorban e területen  kidolgozása került a figyelem középpontjá-
            tudtak a nemzetközi élvonalhoz nem csupán  ba. Egyes források szerint jelenleg több tíz-
            felzárkózni, hanem hamarosan meghatározó  ezer különböző összetételű vegyület szeny-
            szereplőkké válni. A gazdagabb országokban  nyezi az élővizeket. Ezeknek az anyagoknak
            e kutatásokra szánt anyagi támogatás több- az előállításán fehér köpenyben, temperált
            szöröse az átlagosnál. A kutatók ott igyekez- helységekben, magasan kvalifikált vegyészek,
            nek kihasználni a nyújtott lehetőségeket, mely  biológusok, modern műszerekkel felszerelt
            során – költségekre való tekintet nélkül – pro- laborokban létrehozott, évszakonként változó
            dukálnak és propagálnak mások számára  „kampány betegségekre” (influenza, reuma,
            kevéssé nyomon követhető eredményeket.  fejfájás, szív- és egyéb betegségek….) állítanak
            Természetesen minden témajelentés azzal fe- elő számtalan összetevőből álló termékeket.
            jeződik be, hogy további kutatás szükséges…. Ugyanekkor ezeknek szennyvízből történő
























            1. ábra: Európai vízminőségi problémák és kezelésük (Meybeck, Heimer, Juhász)



            8
   3   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13