Page 2 - MÜBSE - Végintézkedések készítése során felmerülő ügyvédi műhibák V.
P. 2
sajátjának ismerje el, és a szerződést A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás
a tanúk is – e minőségük feltüntetésé- alapján megállapította, hogy a tárgybani
vel – aláírják. A tanúk együttes jelenlété- végrendelet érvénytelen.
nek hiányát nem pótolhatja a tanúnak
az okirat tartalmáról való tudomása. Az örökhagyó hagyatékát a közjegyző
Az okiratszerkesztő ügyvéd ellenjegy- az alperesnek adta át, figyelemmel arra,
zése sem alkalmas ennek az alaki hiá- hogy az örökhagyó alakilag szabályos ma-
nyosságnak a kiküszöbölésére, mivel gánvégrendeletet tett, amelyben lakásin-
az ügyvéd aláírása nem tanúi minőség- gatlana és az abban található ingóságok
ben történik. örököséül az alperest jelölte. A felperese-
ket, akik testvérei fiai voltak, az öröklésből
A.3.) BH2016. 247. A más által írt (allográf) kizárta.
írásbeli végrendelet esetében – ha
az örökhagyó a végrendeletet a ta- A végrendeletet, ami gépírással készült
núk aláírását megelőzően már aláír- a néhai az okirat szerint két tanú együttes
ta – a tanúk hitelesítő funkciója csak jelenlétében írta alá.
akkor, és csak oly módon valósulhat
meg, ha az örökhagyó a két tanú A bíróság álláspontja szerint a perben
együttes jelenlétében, a tanúk aláírá- meghallgatott tanú vallomásából egyér-
sa előtt nyilatkozik arról, hogy az az telműen az volt megállapítható, hogy
ő aláírása. A végrendeleti tanúknak az okirat másik tanújaként feltüntetett
nem azt kell igazolniuk, hogy az álta- személy nem volt jelen, amikor a tanú és
luk aláírt okirat az örökhagyó végren- az örökhagyó aláírták a végrendeletet.
delete, hanem azt, hogy az örökha- A tanú az eltelt időre és az aláírás körül-
gyó az okiratot saját kezűleg aláírta ményeire is tekintettel teljesen életszerű-
és az aláírást két tanú együttes je- en adta elő a történteket. Miután az okirat
lenlétében magáénak ismerte el. Ezt másik tanújaként feltüntetett személy je-
az elismerő nyilatkozatot nem pótol- lenlétére nem emlékezett, ebből azt a kö-
ja az örökhagyónak az a kijelentése, vetkeztetést lehet levonni, hogy a másik
hogy ez az én végrendeletem. tanú akkor nem volt jelen. Mivel semmi
nem indokolja azt, hogyha az okirat má-
sik tanújaként feltüntetett személy ott lett
B) MÜBSE gyakorlatában előfordult bí- volna, úgy erre a tanú miért ne emlékez-
rósági jogeset: – ne, ezért erre egyetlen elfogadható és
megmagyarázható ok létezik, az, hogy ez
a másik személy nem volt ott.
C) Bírósági ítélet a Jogtárból:
Az okirat másik tanújaként feltüntetett
C.1.) Érvénytelen a más által írt írásbeli személy jelenlétére a bíróság a tanú val-
magánvégrendelet, ha az okiraton lomásával szemben az alperes személyes
feltüntetett egyik tanú nem volt előadását bizonyítékként nem tudta elfo-
jelen, amikor az örökhagyó a má- gadni, a tanúként hivatkozott személyt pe-
sik tanú jelenlétében aláírta az ok- dig halála miatt nem tudta kihallgatni.
iratot.
41