Page 36 - MÜBSE - Cégeljárás során felmerülő ügyvédi műhibák - Teljes
P. 36

hozott. Nemcsak a felszámolás kezdetét és  Fontos új rendelkezés, hogy a perre vonat-
               befejezését kell rögzíteni a cégjegyzékben,  kozó adat a cég cégkivonatában csak akkor
               hanem a felszámolóra, illetve felszámoló  tüntethető fel, ha a per jogerősen még nem
               biztosra vonatkozó adatokat is, valamint a   fejeződött be.
               törvény szerint e bíróság intézkedik végzésében
               a cég neve mellett a „felszámolás alatt” toldat   A cégbíróság törvényességi felügyeleti eljá-
               bejegyzéséről és a korábbi képviseletre jogosult  rásban hozható szankciói közül a legsúlyo-
               törlésének elrendeléséről is. Ezzel valamennyi,  sabb a cég megszűntnek nyilvánítása. Erről
               a felszámolással összefüggő releváns adat  az intézkedésről való tudomásszerzés - a cég
               - a felszámolást elrendelő jogerős végzés Cég-    várható végelszámolása, felszámolása miatt
               közlönyben történő közzétételével egyidejűleg  - alapvető fontosságú az üzleti partnerek, hite-
               - a cégjegyzék részévé válik.                     lezők számára. Ezért a cégbíróság a jogerős
                                                                 határozata alapján hivatalból intézkedik
               A fenti szabály alól kivételt jelent, ha az adat  ennek a cégjegyzékbe történő bejegyzéséről.
               a külföldi székhelyű vállalkozás fizetésképte-
               lenségére, illetve felszámolására vonatkozik.  A cégjegyzékben a cégbíróság hivatalból fel-
               Ezeket az adatokat a külföldi fióktelep, illetve  tünteti, ha a cég ellen megszüntetési eljárás
               kereskedelmi képviselet cégjegyzékébe ugyan be  indul, megjelölve annak kezdő időpontját, majd
               kell jegyezni, figyelemmel a 11. sz. társasági jogi  a befejezését. A megszüntetési eljárásra vonat-
               irányelv 2. cikkére, a vonatkozó adatokkal azon-  kozó cégjegyzékadat felhívhatja az üzleti part-
               ban az eljárást lefolytató külföldi bíróság - érte-  nerek, hitelezők figyelmét arra, hogy a céggel
               lemszerűen - nem egészítheti ki a Magyarországon  kapcsolatban bejelentéseket tehetnek, pl. az új
               vezetett cégjegyzéket. Ezért a külföldi vállalkozás  székhelyére vonatkozóan vagy vagyontárgyait
               fizetésképtelenségére vonatkozó adatokat a fi-    megjelölve, egyben hitelezői igényt is bejelentve.
               óktelepnek kell bejelenteni a cégbíróságnál, és
               az adatokat ezt követően a cégbíróság teszi közzé.  A forgalom biztonsága, a hitelezői érdekek
                                                                 védelme szempontjából fontos információt
               A perben eljáró bíróság elektronikus értesítése  jelent az is, ha a céggel szemben végrehaj-
               alapján kerül például bejegyzésre a jogerős  tás indul, vagy a vagyoni hozzájárulás te-
               bejegyző végzés hatályon kívül helyezése iránti,  kintetében foglalás, biztosítási intézkedés
               valamint a cégalapítás, illetve a létesítő okirat  történt. A bejegyzésre hivatalból kerül sor,
               módosítása érvénytelenségének megállapítása  a végrehajtást elrendelő bíróság értesítése,
               iránti és a cég által hozott határozatok bíró-    illetve a végrehajtó által megküldött jegy-
               sági felülvizsgálata iránti perindítás, és a per  zőkönyv alapján.
               befejezése.




















               36
   31   32   33   34   35   36   37   38   39   40   41