Page 12 - MaSzeSz hírcsatorna 2022/4
P. 12

gyakorlatának a „szülőházai” voltak Magyaror- oktatás (V.Nagy és társai 1974; Ijjas 1989a,b;
            szágon. A vízmérnöki tanszékeken egyetemi  Sántáné-Tóth 2012; Ijjas 2019).
            szinten és országosan is az elsők között indult
            be a számítástechnikai képzés és a számítógépi  Az oktatók számára 1962-ben szervezték az első
            programok fejlesztése (Ijjas 2019). Három szá- programozási tanfolyamot, amelyen a szovjet
            mítástechnikai műhely alakult ki. Az egyik a hid- gyártmányú Ural-2 számítógép gépi kódját taní-
            raulikai és hidrodinamikai modellezés területén  tották. Az 1963–64-es tanévben indult az „Elekt-
            Kozák Miklós vezetésével, a másik a vízellátó  ronikus számológépek” tárgy oktatása. Később
            hálózatok számítógépes modellezése területén  a tárgy neve – hosszú, az egész országban folyó
            Bozóky-Szeszich Károly vezetésével, a harmadik  névadási vita után – „Elektronikus számítógé-
            pedig a vízgazdálkodási rendszerek modellezése  pek”-re változott. 1969-től minden hallgatónak
            területén, szerző vezetésével.                   féléves önálló programozási feladatot kellett
                                                             megoldania. 1969-ben a vízépítő mérnöki sza-
            A víztudományokkal és kapcsolódó tudomá- kon bevezették a „Számítógépek alkalmazása”
            nyokkal foglalkozó tanszékek együttműködé- című tárgyat, amely a számítógépek vízmérnöki
            sének fontos eredménye volt a Vízügyi Tervező  feladatok megoldására történő alkalmazásával
            Vállalat számára készített jelentés az elektroni- foglalkozott.
            kus számológépek alkalmazási lehetőségeiről
            a vállalat tervező munkáiban (Vízgazdálkodási   Nagy előrelépést jelentett az, hogy 1970-ben
            Tanszék, 1967). A jelentés a számítógépek víz- üzembe helyezték az Építőmérnöki Kar ODRA
            gazdálkodási alkalmazása kezdeti időszakának  1204 típusú számítógépét. Ettől kezdve minden
            az egyik legfontosabb dokumentuma. Ez volt  hallgatónak lehetősége nyílt az általa írt prog-
            az első olyan írásmű Magyarországon, amely  ramokat számítógépen tesztelni és a javítások
            képet adott arról, hogy a számítástechnika  után mintafeladatokkal futtatni.
            történetének 1967-ig tartó első időszakában
            milyen feladatok megoldására használtak már  A számítástechnika fejlődését akadályozta az,
            számítógépet a vízépítés és vízgazdálkodás terü- hogy kezdetben nehéz volt a számtógépe-
            letén, és összefoglalta a számítógépek további  ken gépidőt kapni. Az 1974-ig tartó időszaban
            alkalmazási lehetőségeit.                        a víztanszékek oktatói és kutatói Ural, Minszk,
                                                             Razdan, Gier, ODRA, ICT, ICL, CDC és IBM
            3.3 A számítástechnika oktatásának kezdete  számítógépeken dolgoztak.
            az építőmérnök- és vízmérnökképzésben
                                                             Az 1977–78-as tanévtől a vízépítő mérnöki szak
            A műszaki felsőfokú oktatási intézményekben  elindította a „Számítógépek a hidrológiában
            az elsők között, 1961-ben kezdte el az ÉKME  és hidraulikában” nevű tárgyat. Nagy változást
            Építőmérnöki Kara a számítástechnikát ön- jelentett az, hogy 1983-ban az Építőmérnöki
            álló tantárgyként oktatni, Az 1960-as évektől  Kar géptermeiben üzembe helyezték az első
            kezdve a karon és a karhoz tartozó vízmérnök  személyiszámítógép-típust, az M08X-et.
            képzésben, a számítástechnika rohamos fejlő-
            dését követve, nemzetközi összehasonlításban  A szakmérnöki szakokon az országban az elsők
            is gyors ütemben fejlődött a számítástechnikai  között indult be a számítástechnika-oktatás



           12
   7   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17