Page 14 - MaSzeSz hírcsatorna 2022/4
P. 14

tartalmazták. Ezek a kiadványok a számítástech- A gyors ütemben születő új hardver és szoftver
            nika hazai és nemzetközi fejlődéséről és az íróik  eszközöket azonnal elkezdtük alkalmazni a szá-
            által kifejlesztett szoftverekről is tájékoztatást  mítógépes fejlesztő munkáinkban, tanítottuk
            adtak, ezért a számítástechnika történetének  az egyetemen és terjesztettük a  víztudományok
            tanulmányozásához is fontos forrásművek.         területén dolgozó szakemberek körében is.


            A Mérnöki Továbbképző által kiadott egyetemi  A számítógépi tervezés módszereinek fejleszté-
            jegyzetek a számítástechnika víztudományi  sét és oktatását, valamint a tananyagok kidolgo-
            alkalmazásainak oktatásához                      zását jelentős mértékben segítette 1979–1984
                                                             között az ENSZ által támogatott CAD – Com-
            Az 1971–1981 közötti időszakban megjelent  puter Aided Design UNDP projekt, amely „CAD
            oktatási anyagok                                 a vízépítőmérnök-képzésben – Mikroszámító-
            •  Benkő Tiborné–Kozák Miklós (1971), Hid- gépek alkalmazása” moduljának szerző volt
                raulikai problémák megoldása számító- a témavezetője. Ezzel jelentős mértékben hozzá-
                géppel, Mérnöki Továbbképző Intézet,  járultunk a számítástechnika hazai fejlődéséhez.
                M.250. 104 oldal
            •  Ijjas István (1971), Elektronikus számoló- Az Akadémiai Kiadó által kiadott könyv a szá-
                gépek alkalmazása a mezőgazdasági víz- mítógépek alkalmazásáról
                gazdálkodásban, Mérnöki Továbbképző
                Intézet, M.238. 182 oldal                    A számítógépek vízmérnöki alkalmazásának
            •  Kozák Miklós–Bozóky-Szeszich Károly–Ij- történetében hazai és nemzetközi viszony-
                jas István (1972), Számítógépek alkalma- latban is nagy jelentőségű, úttörő munka volt
                zása a vízépítési számításokban, Mérnöki  Kozák Miklós könyve a szabad felszínű nem-
                Továbbképző Intézet, 201 oldal               permanens vízmozgások számításáról digitális
            •  Kozák Miklós (1975), Számítógépek alkal- számítógépek felhasználásával (Kozák 1971).
                mazása a vízgazdálkodási feladatokban,  A könyv kiemelkedő értéke, hogy nemcsak
                Mérnöki Továbbképző Intézet, M.281. 205  az egyes számítások alapegyenleteit, hanem
                oldal                                        az egyenletek megoldásának algoritmusait és
            •  Ijjas István (1976), Számítógépek alkalma- az azok alapján Fortran programozási nyelven
                zása a vízgazdálkodásban, Mérnöki To- írt szubrutinokat is tartalmazta.
                vábbképző Intézet, 179 oldal
            •  Ijjas István (1981) Számítástechnika vízépí- 4. A SZÁMÍTÓGÉPEK ALKALMAZÁSÁNAK
                tő mérnököknek, BME Építőmérnöki Kar,  TAPASZTALATAI TÖRTÉNETÜK ELSŐ ÉVTI-
                Tankönyvkiadó, 217 oldal                     ZEDEIBEN


            Feleslegesnek tűnhet az, hogy ilyen rövid időm  4.1 A számítógépeken az új lehetőségeket
            belül jelentek meg tankönyvek látszólag ugyan- kihasználó módszereket kellett alkalmazni
            olyan tartalommal, A valóságban viszont az volt
            a helyzet, hogy versenyt futottunk a számítás- Az első években sokan úgy gondolták, hogy
            technika fejlődésével. Az új ismeretek elsajátítá- a számítógépek alkalmazása azt jelenti, hogy
            sában csak hónapokkal jártunk a hallgatók előtt,  ugyanazokat a feladatokat, amelyeket eddig



           14
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19