Page 14 - MaSzeSz hírcsatorna 2022/1.
P. 14

A légkörben a vízgőz, valamint a szén oxidált  a napfény energiájával szerves anyagot és
            formái mellett csak redukált gázkomponensek  oxigént tudtak termelni. A szerves anyag az al-
            voltak jelen (ammónium, kénhidrogén, metán).  gák elhalása után a korábban említett szerves
            A nap sugárzási energiája persze a folyamatos  anyag oxidálók (heterotrofok) tápanyaga lett.
            víz körforgáshoz elegendő volt. A nap sugárzása  Természetesen valamennyi eddig említett
            ugyanakkor a légkör magasabb rétegeiben köz- mikroorganizmus csoport tevékenységének
            vetlen reakciókat tudott gerjeszteni a víz és többi  elengedhetetlenül van rövid távon lebontási,
            gázmolekulák között. Ugyanilyen eredménnyel  lebomlási maradéka. Ezek a rendkívül nehezen
            járhattak a légköri folyamatok során mainál gyak- bontható fehérjék, sejtfal anyagok, exracellu-
            rabban kialakuló villámlások energiái is. Ez volt  láris polimerek iszapfázisként a vizek fenekére
            az úgynevezett abiotikus időszak, amely a vízben  kerültek, majd idővel lassan elbomlottak, oxi-
            oldott sók kicsapódását, s a levegőben szerves  dálódtak. Utóbbi az algák oxigéntermelésével
            anyagok keletkezését, majd a vízfázisban (szerves  vált lehetségessé. Az algák ugyanakkor a sekély
            leves) történő reakcióit, átalakulásait produkálta.  vizekben vízinövényekké fejlődve a tengerfe-
            A keletkezett „szennyvíznek” is meg kellett ezt  nék emelkedésével, felszínre bukkanásával,
            követően annyira tisztulnia, hogy abban maga- tovább módosuló formábana szárazföldek,
            sabb rendű élet fejlődhessen ki. Ezekben egyaránt  kontinensek meghódítására indultak. Erre egy-
            szerepük lehetett a vízhőmérséklet függvényében  milliárd évvel ezelőtt kerülhetett sor, amikor
            alakuló kémiai és biológiai folyamatoknak.       a kontinensek kezdtek kialakulni, a légkör pedig
                                                             megfelelően megszűrte a Nap ultraibolya su-
            Valószínűsíthetően külső, intergalaktikus hatásra  garait. Az ugyanekkor kialakuló egysejtűekből
            (beoltásra) indulhatott be a szerves anyagok  pedig a tengerek élővilága fejlődött ki.
            átalakítására képes legegyszerűbb szervezetek
            szaporodása, fejlődése a Föld lassan a jelenlegi  A tenger élővilága fejlődésének azonban
            hőmérsékletre hűlő vízburkában. Feltehetően  előfeltétele volt a vízből az ammónium nagy
            az anaerob környezetben életképes mikroor- részének eltávolítása. Ezt két speciális proka-
            ganizmusok lehettek közülük a legkorábbiak.  riota (sejtmag nélküli) mikroorganizmus faj
            Ezek a szerves anyagot metánná, széndioxiddá,  biztosította. Egyikük az ammónium iont nitritté
            hidrogénné és vízzé alakították. Speciális cso- oxidálta (Nitrozomonas), míg a másik a keletke-
            portjaik (fakultatívheterotrofok) viszont az oxigén  zett nitritet egy újabb ammónium molekulával
            megjelenésével képesek lettek szerves anyagot  elemi nitrogénné és vízzé alakította (Anammox).
            oxigénnel is széndioxiddá és vízzé alakítani,  Mindez az átalakítás csak kis oxigénkoncent-
            ráadásul az anaerobokénál sokkal nagyobb  ráció mellett ment, de úgy 2,5-2 milliárd évvel
            energianyereséggel. Ez nagy szaporodási se- ezelőtt, amikor éppen ennek megfelelően ala-
            bességet, versenyelőnyt biztosított számukra. kult a tengeri környezet. Az oxigénkoncentráció
                                                             csak mintegy 2-1.5 milliárd évvel ezelőtt nőtt
            A vizekben az algák kialakulásának, elszapo- meg jelentősen a tengerekben, és a légkör-
            rodásának eredménye lett a szabad oxigén  ben is. Egyidejűleg a tengerek korábbi 4,5 g/l
            megjelenése. Ezek a vízből és széndioxidból  körüli ammónium koncentrációja minimálisra
            annak ammóniumja és foszfátja segítségével,  csökkent, míg a keletkezett elemi nitrogén





           14
   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19