Page 6 - TOP 50 Jógastúdió Magazin
P. 6

A jóga eredete







                 A JÓGA EREDETE A NÉGYEZER ÉVES INDUS-VÖLGYI CIVILI-
                 ZÁCIÓRA TEKINT VISSZA. ALAPVETŐEN, HA JÓGÁRÓL BE-
                 SZÉLÜNK, TESTI, ÉS SZELLEMI JÓGÁRÓL BESZÉLHETÜNK,
                 TÖBBSZÖR JELLEMZIK ÚGY, HOGY  ÖSSZEKAPCSOLÓDÁS
                 A LEGFELSŐBB LÉNNYEL. A JÓGA CÉLJA, HOGY AZ ELMÉT
                 ELLENSÉG HELYETT BARÁTTÁ TEGYE. A JÓGA SZÓ LEIGÁ-
                 ZÁST JELENT, ÉS AZ ELMÉNK FELETTI URALOMRA, A TUDA-
                 TUNK LECSENDESÍTÉSÉRE UTAL.
































                 Úgy tartják a jóga végső célja a megsza- A hagyomány szerint az ászanák vég-
                 badulást, megtisztulást, az örök körfor- zésekor arra kell figyelnünk, hogy ahol
                 gásból való kikerülést tűzi ki célul. A jóga  feszültséget érzünk, ott lazítani, engedni
                 által uralható a test, az elme és a vágyak.  kell, ahol pedig petyhüdtséget, energeti-
                                                              kai hiányt, ott húzni, nyújtózni szükséges.
                 ÁSZANÁK
                                                              Az ászanák a tökéletes testi, és tudati
                 A jóga tartalmaz a hinduizmusból átvett  egyensúllyal készítenek föl a mély me-
                 elemeket, gyakorlatokat, amelyek segítik  ditációra. Ezek egymásból következő
                 a pózok hatékonyságát. Ilyenek az ásza- mozdulatsorok, a  gyakorlatok során
                 nák, amelyek stabil, kényelmes pózokat  a tudat koncentráltsága állandósul. Na-
                 jelentenek. Ezek olyan tartások, amelyek  gyon fontos az ászanák megadott sor-
                 anatómiailag és energetikailag is töké- rendjének a betartása, és a pózok meg-
                 letes testhelyzeteket eredményeznek.  felelő ideig való kitartása.
   1   2   3   4   5   6   7   8   9   10   11