Page 15 - Könyv-Vitel - 2020. október
P. 15

Az  Európai  Unió  Bírósága  már  2012-ben  Bíróság szerint ugyanis ezen tények önma-
          több,  magyar  vonatkozású  ügyben  is  ki-      gukban még nem eredményeznek adókiját-
          mondta, hogy a NAV ellenőrzési gyakorla-         szást.
          ta a közösségi joggal ellentétes. Ennek el-
          lenére az adóhatóság továbbra is sokszor  Adókijátszásra hivatkozva jogszerűen úgy
          a korábban kimunkált vizsgálati szempon-         lehet  megtagadni  a  vállalkozások  áfale-
          tokat alkalmazva tagadja meg az áfalevo-         vonási  jogát,  ha  az  adóhatóság  minden
          nási jogot olyan vállalkozások esetében is,  kétséget kizáróan bizonyítani tudja, mely
          amelyek jóhiszemű eljárásuk ellenére sem  objektív  körülmények  alapján  állapítható
          tudtak  arról,  hogy  a  beszerzéseikkel  kap-   meg, hogy a vállalkozás aktívan részt vett
          csolatosan  valamelyik  beszállító  vonatko-     az adókijátszásban. Miként azt is kétséget
          zásában  adókijátszásra  utaló  tény,  körül-    kizáróan  bizonyítania  kell,  ha  a  vállalko-
          mény merült fel. Az Európai Unió Bírósága  zásnak  tudnia  kellett  volna,  hogy  a  vita-
          az  új  döntésekben  ezzel  az  adóhatósági  tott  ügyletekkel  a  számlakibocsátó  által
          gyakorlattal  kapcsolatban  egyértelművé  elkövetett  adókijátszás  részesévé  válik.
          teszi: még a magyar számviteli szabályokra  Mindezen bizonyítékok hiányában az adó-
          hivatkozással sem lehet az áfát levonni kí-      hatóság  nem  jogosult  a  számlabefogadó
          vánó vállalkozásokkal szemben több köte-         áfalevonási jogát megtagadni.
          lezettséget elvárni, mint amennyit az áfára
          vonatkozó közösségi szabályozás előír.           „Az  adóhatóság  jelenlegi  gyakorlatával
                                                           szemben  a  jövőben  várhatóan  sokkal  na-
          „Az adóhatóság négyből három esetben arra  gyobb hangsúlyt fog kapni egy-egy adóelle-
          hivatkozással  tagadja  meg  az  áfa  levoná-    nőrzés során a vállalkozások tudattartalmá-
          sát  a  vállalkozásoktól,  hogy  nem  igazolható  nak a vizsgálata. Enélkül ugyanis az Európai
          a számviteli szabályoknak megfelelően, hogy  Unió  Bíróságának  döntései  értelmében
          az  ügyletet  a  számlát  kibocsátó  vállalkozás  az adóhatóság nem lesz jogosult a vállalko-
          teljesítette. Az Európai Unió Bíróságának dön-   zások áfalevonási jogának a megtagadásá-
          téseiből  az  következik,  hogy  az  adóhatóság-  ra” - összegezte dr. Bereznai Henrik, a Del-
          nak változtatnia kell a gyakorlatán és a jövő-   oitte Legal adóperes csoportjának szenior
          ben induló adóellenőrzések során más irányú  szakértője. (Deloitte)
          bizonyítást kell majd lefolytatnia” – mutatott
          rá dr. Harcos Mihály, a Deloitte Legal adó-
          peres csoportjának vezetője.

          Az  Európai  Unió  Bírósága  rámutatott  arra
          is, hogy amennyiben az adóhatóság adóki-
          játszásra  hivatkozással  kívánja  megtagad-
          ni a vállalkozás áfalevonási jogát, úgy nem
          elegendő  csupán  arra  hivatkoznia,  hogy
          a  számlakibocsátó  az  ügylet  teljesítéséhez
          szükséges  személyi  és  tárgyi  feltételekkel
          nem rendelkezett. Miként az sem megfelelő
          érv, hogy az ügyletek teljesítéséhez gazda-
          ságilag egyáltalán nem volt indokolt továb-
          bi  alvállalkozók  igénybevétele.  Az  Európai









                                                                                                       15
   10   11   12   13   14   15   16   17   18   19   20