Page 155 - SZTNH - Bevezetés az iparjogvédelembe
P. 155

1    2  3  4   5   6  7  8                                 A VÉDJEGYOLTALOM



               5.9  Az oltalomszerzés

                        különböző útjai




               Mint a többi iparjogvédelmi oltalmi forma, a védjegyoltalom is territoriális jellegű. A be-
               jelentő vállalkozásnak tehát mérlegelnie kell az oltalom megszerzésére irányuló eljárás
               megindításakor, hogy a megszerzett oltalom hasznosítását milyen területen kívánja
               megvalósítani. A vállalkozás a következő három lehetőség közül választhat.


               a Indíthat eljárást ún. nemzeti úton. Ezt az utat akkor célszerű igénybe venni, ha
               a vállalkozás kizárólag a hazai piacon kíván részt venni. (Gondoljunk például a tipiku-
               san „magyar termékekre”, mint például a TÚRÓ RUDI).
               b     Igénybe veheti az ún. nemzetközi út adta lehetőséget. Ez a lehetőség azon


               cégek számára nyújt kedvező megoldást, amelyek több országban vagy országcso-
               portban kívánnak oltalmat szerezni, ilyenkor azonban a bejelentés előfeltétele, hogy az
               ügyfél saját országában rendelkezzen nemzeti védjeggyel.
               c     Ha pedig a védjegy hasznosítására feltehetően egy bizonyos régióban kerül



               sor, célszerű regionális oltalmi rendszert igénybe venni. A hazai bejelentők számára
               ilyen lehetőség az uniós védjegyoltalom megszerzése.


               Az eddigiekben részletesen szóltunk a nemzeti eljárás menetéről, sajátosságairól. Az
               alábbiakban a nemzetközi eljárás, valamint az uniós oltalmi rendszer legfontosabb
               tulajdonságait mutatjuk be.



               5.9.1  Nemzetközi eljárás: a madridi rendszer


               A madridi rendszer – a Madridi Megállapodás és Jegyzőkönyv útján – egyszerű és
               gyors eljárásban teszi lehetővé a védjegyek nemzetközi lajstromozását. A nemzetközi
               eljárás lefolytatásában a WIPO vesz részt. A nemzetközi eljárás lényeges elemei a
               következők.


               1) A nemzetközi szakasz: a bejelentés benyújtásától a bejelentés nemzetközi lajst-
                 romozásáig

               Nemzetközi lajstromozás iránti kérelmet a Madridi Megállapodást aláíró tagok vala-
               melyikében honos bejelentők nyújthatnak be a már oltalom alatt álló védjegyük-
               re vonatkozóan: az eljárás megindításának feltétele tehát egy már érvényes nemzeti



                                                                                    155
   150   151   152   153   154   155   156   157   158   159   160