Page 152 - SZTNH - Bevezetés az iparjogvédelembe
P. 152

BEVEZETÉS AZ IPARJOGVÉDELEMBE




                       A vámhatóság intézkedése iránti kérelmet az illetékes
                       vámszervhez lehet benyújtani jogsértés esetén, azonban a
                       polgári és a büntetőeljárástól eltérően nemcsak a jogosult
                       jogainak megsértését követően, hanem már az arról való
                       tudomásszerzést megelőzően is. Ennek köszönhetően a
                       vámfigyelés során a hatóság nagyobb eséllyel szűri ki a
                       jogsértő árukat.



           A felsoroltakon kívül a bitorlás többféle eljárást is maga után vonhat, például felmerülhet
           a fogyasztók megtévesztése, ami a fogyasztóvédelmi eljárás mellett a versenyjog alap-
           ján történő fellépést is megalapozhatja. Noha a jogérvényesítés alapvetően a jogosult
           feladata és felelőssége, az állam is szerepet vállal a bitorlás elleni hatékony fellépésben.



                       Johann Heinrich Franck 1827-ben hozta létre a kávépótlót
                       készítő és forgalmazó vállalkozását, amely 1882-ben Ma-
                       gyarországon is telephelyet nyitott Franck Henrik és fiai
                       néven. A Franck Rt. jelentős szerepet játszott abban, hogy a
                       pótkávéfogyasztás népszerű lett Magyarországon. Kávépót-
                       ló adalékként használják ma is a cikóriagyökeret, a fügét,
                       a malátát, valamint más gabonaféléket. A vállalat intenzív
                       marketingstratégiát folytatott, amelynek része volt a tudatos
                       védjegyhasználat is. A plakátokon kívül számolócédulákon
                       és gyűjthető kártyákon tudatosította vásárlóiban, hogy csak
                       a kávédarálós védjegyet tartalmazó csomagolású termékek
                       az eredetiek. A cég több mint 100 védjeggyel rendelkezett,
                       Közép-Európa valamennyi országába szállított árut.
























                           Franck kávé reklámlap (1937)
           152             forrás: Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum
   147   148   149   150   151   152   153   154   155   156   157