Page 4 - MaSzeSz hírcsatorna 2017/5.
P. 4
MASZESZ HÍRHOZÓ
KEDVES KOLLÉGA!
Amikor kézhez veszi jelen számunkat, már a csapadékos őszi időt
élvezzük, a jövő évi termés várható kedvező aratása érdekében is,
várakozással köszöntve a Hidrológiai Újévet.
Jelen számunkban is, szokásunk szerint két szakmai-tudományos
cikket közlünk,
• az első ezek között az ez évben kitüntetett Benedek Pál Arany
Fedlap díjas Prof. Dr. Juhász Endre Kollégánk által a „Csatorna akna-
fedlapokról általában….” címmel készített nemzetközi képes szakmai összefoglaló,
• a másik fiatal magyar, francia kutatók teamje által a BME Vegyészmérnöki Kar francia együtt-
működésének kollektívájaként publikálja: Dr. Bakos Vince, Dr. Gyarmati Benjámin, Dr. La-
urent Vachaud, Kovács Réka, Cifka Fanni, és Dr. Christelle Wisniewski: Az eleveniszap
reológiai tulajdonságainak vizsgálata az iszap pehely szerkezet és az ülepíthetőség függ-
vényében I. címmel.
• A kutatás ez évi tapasztalatait összefoglaló II. részét következő számunkban adjuk majd
közre.
A szokásos rovatainkban a MaSzeSz és társszer- Felhívást közlünk a „Települési csapadékvíz -
vezeteink híreiről adunk rövid tákékoztatást és gazdálkodás” témakörben, az ágazat egésze
a Nemzetközi kitekintésben a KA augusztusi számára november 14-15-én Baján megrende-
összefoglalóiból készített válogatáson túlme- zésre kerülő országos konferencia részleteiről,
nően cikket közlünk: mely a szakterületünk egészének támogatását
Prof. Emerita Dulovics Dezsőné dr. tollából a és részvételét méltán várja.
CEN (Európai Szabványosítási Központ) által
vitára bocsátott szürkevizes szabvány terveze- Közreműködésüket megköszönve, jó munkát
téről, (a csapadékvíz rendszerekkel foglalkozó kíván:
1. részt követően):
- MEGJELENÉS ELŐTT A „ KELETKEZÉS HE- Budapest, 2017. szeptember 18.
LYÉN HASZNOSÍTÓ „NEM IVÓVÍZ” (HASZ-
NÁLATI VÍZ) ELLÁTÓ RENDSZEREK 2. RÉSZ- Prof. Emerita Dulovics Dezsőné dr.
Tisztított szürkevíz hasznosító rendszerek” c. a Szerkesztő Bizottság tagja, főszerkesztő
európai-magyar szabvány címmel.
4