Page 9 - MaSzeSz hírcsatorna 2017/5.
P. 9
SZAKMAI - TUDOMÁNYOS ROVAT
A keret körüli homogén aszfalt – ellentétben A rendkívül nagy forgalomnak és járműterhek-
a kitöredezett fugázó anyagokkal –nem te- nek kitett fővárosi utak csatorna fedelei meg-
szi lehetővé az akna fala mentén a felszínről süllyednek, vagy a burkolat meghibásodása
származó szennyezett vizek leszivárgását az folytán éppenséggel kiállnak és így is úgy is a
alsóbb talajrétegbe. járműveknek „döccenést” okoznak. Az ebből
A keret peremének domború kialakítása meg- fakadó dinamikus hatások kellemetlenül hat-
akadályozza, hogy az úttakarító gépek (pl. nak a járművekre is, zajforrások, szélső estben
hóeke) ,,beleakadjanak” a keretbe, valamint tönkre verhetik magát az aknát, aminek hely-
lehetővé teszi a gépjárműabroncsok zajtalan reállítása akár munkaráfordítás, akár gazdasági
haladását az útburkolat ,,nyomvonalasodása” szempontból elkerülendő. Ez idáig elsősor-
esetén. Ugyanakkor a fedlap a kerettel és a ban a Fővárosban, de országosan is ezzel az
segédkerettel együtt kompletten kiemelhető, eljárással végzett akna, ill. fedlap stabilizálás
ha a felső keretszegélyt szabaddá teszik. bőven meghaladja a 100 ezer db-ot.
2. és 3. fotó
A fedlap aszfaltba ágyazása és behengerlése. ([1]Gyártmány ismertető)
Egy ugyancsak bevált megoldást tartalmaz az A Duralevel systems alkalmazási területe első-
FCSM Zrt szabadalmát képező, DURALEVEL sorban javításoknál, útburkolat felújításoknál
SYSTEMS néven bevezetett eljárás, melynek igen hatékony. A munkavégzés hagyományos
feltalálója Vörös Ferenc a cég ny. vezérigaz- gépparkkal, a korábbi javításokhoz képest jó-
gatója. val gyorsabban végezhető, továbbá az aszfalt
réteg behengerlése után három óra elteltével
a munkaterület a forgalomnak átadható.
9