Page 82 - MaSzeSz hírcsatorna 2024/2.
P. 82

MŰKÖDÉSI BEVÉTELEK SZEREPE A VÍZÜGYI
            ÁLLAMI SZERVEZETEK GAZDÁLKODÁSÁBAN




            Pesala Antal FETIVIZIG






            Az államháztartási szervezetek jellemzője,  ellenszolgáltatás nélkül szedik be az arra
            hogy közfeladatot látnak el, ennek megfe- hivatott szervezetek.
            lelően finanszírozásuk is meghatározóan  A működési bevétel származhat állami
            az állami költségvetésből történik. Nincs ez  szervtől, gazdasági társaságtól, magánsze-
            másként az állami vízügy szolgálatban, prak- mélytől, a klasszikus értékesítés szabályai
            tikusan a vízügyi igazgatóságok esetében  szerint történik (szerződéskötés, számlázás,
            sem. Ugyanakkor hosszú évek jellemzője,  stb.). Az érintett költségvetési szerv – jelen
            hogy a támogatás mellett a költségvetésük  esetben vízügyi igazgatóság – nem köte-
            része a saját bevétel is, amelyet áru- és szol- lezett valamely konkrét bevétel realizálásra,
            gáltatás értékesítéssel kell elérniük különbö- ugyanakkor a költségvetési előirányzata –
            ző piaci szegmensekből. Sajátos, időnként  gazdálkodási terve – tartalmaz ilyen jellegű
            összeférhetetlenségi kérdéseket is felvető  éves kalkulált összeget, ennek beérkezése
            helyzetek is adódhatnak, érdemes tehát  teszi lehetővé a kiadásai teljesítését.
            az összefüggéseket megvizsgálni, szakmai  A 2023. évre vonatkozó költségvetési tör-
            és gazdasági optimumra törekedni. Meg- vény szerint a vízügyi igazgatási szervek tel-
            kockáztatható továbbá, hogy a közfeladat/ jes bevétel előirányzata 38.602,3 millió Ft,
            alapfeladat vs. működési bevétel szerzés di- ebből saját bevétel 3.280,7 millió Ft, 8,5 %.
            lemma nem csupán az állami vízügyi szer- A várható teljesítés meghaladja a 7 milliárd
            vezetekre jellemző, hanem pl. víziközmű és  Ft-ot. 2024.évre hasonló mind az előirány-
            más, infrastruktúrát üzemeltető szervezetek- zat, mind a szerkezet. Mindez azt mutat-
            nél is felvethető – természetesen a sajátos- ja, hogy az intézmény működtetés (ami
            ságok figyelembe vételével.                       nem tartalmazza a fejlesztési projekteket,
            A jogszabályokban rögzített közfeladat ter- közfoglalkoztatást, esetleges rendkívüli, pl.
            mészetesen meghatározója az állami intéz- védekezési  feladatokat)  ténylegesen  15-
            ményeknek, így a bevételek döntő része is  20 %-ban működési beételre alapozott, és
            költségvetési támogatásból érkezik, a műkö- az eredeti előirányzat növelhető, van moz-
            dési bevétel csak kiegészítő szereppel bírhat.  gástere az intézményeknek.
            Keletkezhet az alapfeladat ellátása során, de
            vállalkozási tevékenység eredménye is lehet.  Hogyan is éljünk ezzel a lehetőséggel?
            Nem tartozik e körbe a közhatalmi bevétel  Elsődlegesen rögzíteni kell a jogszerűség
            (adó, illeték, bírság, igazgatási szolgálta- követelményét. Jogszabályok határozzák
            tási díj, stb.), ezeket jogszabályok alapján,  meg az alapfeladatokat, az államháztartási



           82
   77   78   79   80   81   82   83   84   85   86   87