Page 42 - Könyv-Vitel - 2020. október
P. 42
– főleg Közép-Európában – az adóhatósá- keletkezett. Érdemes ezeket az ügyeket
gok a sokkal kényelmesebb levonási jog áttekinteni, az ítélet lényegének megjelö-
megtagadásának irányába mozdultak el. lésével, melyekben kivétel nélkül szerepel,
Ennek az lehet az oka, hogy a felszámított hogy az adólevonási jog kizárólag akkor
adó befizetésének, bevallásának – akár tagadható meg, ha objektív körülmények
nem is szándékos, de tevőleges – elmu- fennállásával bizonyították, hogy a szám-
lasztása is bűncselekmény lenne, Magyar- labefogadó „tudta, vagy tudhatta”, hogy
országon is, amelyet jelenleg költségvetési adóelkerülésben vett részt:
csalásként azonosít a törvény, de azt rend-
re kíséri a sikkasztás, vagy – felszámolás • C-354/03, C-355/03 és C-484/03 Op-
esetén – a csődbűntett is. Ilyesmit pedig tigen ügy: a láncolatról tudomással
csak igazi bűnözők követnek el. kell bírni, hogy a forgalmi adó levo-
nása megtagadható legyen
Úgy látszik, hogy a magyar adóhatóság • C-439/04 és C-440/04 Axel Kittel ügy:
sem szeret igazi bűnözőkkel szemben eljár- a körhinta-csalások láncolatainak
ni, inkább a levonási jog gyakorlóját találják jóhiszemű vevőjétől nem tagadható
meg, rendre évekkel később, mint ahogy meg az adólevonási jog
a gazdasági esemény és a kiegyenlítés • C-80/11 és C-142/11 Mahagében és
megtörtént. Ha a NAV még a kiegyenlítés Dávid ügy: a levonási jog főszabály
előtt „megérkezne”, akkor az adóelkerü- szerint nem tagadható meg, ha va-
lést is magában foglaló utalást „magához lamennyi anyagi és alaki jogi feltétel
irányíthatná”, amiből aztán megtérülne teljesül, nem követelhető meg továb-
az áfa, a bírság, de még az adóhivatalnokok bi irat és általános jelleggel a beszál-
prémiuma is. Ehelyett törvényesen műkö- lítók ellenőrzése
dő vállalkozásoknál, évekkel későbbi, fáj- • C-324/11 Tóth ügy: a vállalkozói re-
dalmasan hosszú ügyekben követelték gisztráció hiánya, a be nem jelentett
meg a korábban levont áfa bírsággal való alkalmazott, önmagában nem felté-
visszafizetését, gyakorta a „rendeltetéssze- tele az adóalanyok közti áfa levonási
rű joggyakorlás” elvére hivatkozva, ami jognak
a forgalmi adózásban eleve kizárt módszer. • C-285/11 Bonik ügy: a nem vitatott
Az adózás rendjének szabályai közé már teljesítés esetén nem elég a levonási
azt is bedobta „megoldásként” a jogalkotó, jog megtagadásához a számlakibo-
hogy aki nem vitatkozik és az adóhiánynak csátó által elkövetett forgalmi adó
minősített összeget azonnal megfizeti, an- csalás, vagy más szabálytalanság
nak csak a bírság felét kell egyidejűleg még • C-444/12 Hardimpex ügy: az áru
átutalnia. Eközben „futni hagyják” a szám- származásának vizsgálata nélkül is
lakibocsátót, akiknek gyakran a hajuk szá- forgalmi adó köteles ügylet valósul
la se görbül a költségvetés megrövidítése meg
és a kényszertörölt cégek után. Így képzeli • C-494/12 Dixons Retail ügy: a to-
a magyar állam a jogszerűséget. vábbértékesítéskor az áru ellenérté-
kének megfizetése nélkül is forgalmi
Az EUB ezzel szemben töretlen gyakorlat- adó köteles az ügylet
tal védi a levonási jogot, sőt még a fiktív • C-18/13 Maks Pen ügy: a tárgyi, sze-
számlák áfáját is visszaigényelhetővé tet- mélyi és pénzügyi feltételek, a ki-
ték, ha egyébként költségvetési kár nem bocsátott számlák lekönyvelésének
42