Page 145 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 145

7. A SZERZŐI JOG KORLÁTAI



        nélkül felhasználták. Az ügy alpereseivé vált újságkiadók az általuk kiadott újságokban
        és internetes oldalakon Natascha szökését követően és első nyilvános megjelenését meg-
        előzően úgy jelentették meg a vita tárgyát képező fényképeket, hogy nem nevezték meg a
        fényképek szerzőjét, illetve Painer neve helyett egy másik nevet adtak meg szerzőként. Az
        alperesek arra hivatkoznak, hogy a vita tárgyát képező fényképeket egy hírügynökségtől
        kapták a szerző megjelölése nélkül, illetve eltérő névvel jelölve. Ezenkívül az újságok közül
        több is megjelentetett egy olyan portréképet, amelyet számítógépes eljárással, a vita tárgyát
        képező fényképek alapján készítettek, és amely – mivel Natascháról első nyilvános megje-
        lenéséig nem állt rendelkezésre újabb fénykép – Natascha feltételezett arcképét ábrázolta.
        A Handelsgericht Wien (Bécsi Kereskedelmi Bíróság) előtt 2007. április 10-én benyújtott
        keresetével a felperes azt kérte, hogy a bíróság azonnali hatállyal tiltsa meg az alapeljárás
        alpereseinek, hogy a fényképeket, valamint a fantomképet az engedélye és szerzőként való
        feltüntetése nélkül többszörözzék és/vagy terjesszék, ezenkívül elszámolás bemutatását és
        megfelelő felhasználási díj, valamint kártérítés meg zetését is kérte. Az EUB kimondta,
        hogy tekintettel arra, hogy az eredeti felhasználás (bűnüldözési célra) névfeltüntetés nélkül
        is jogszerű volt, így az évekkel később történő további felhasználások során elegendő, ha a
        sajtóorgánumok csak az eredeti forrást tüntetik fel, amennyiben a szerző neve eredetileg
        sem volt feltüntetve.

        7.2.2.   Magáncélú másolás

        A magáncélú másolás körébe  tartoznak azok az esetek, amikor diák, kutató, más termé-
                                  314
        szetes személy könyvrészletet, cikket, fotót, zeneművet,  lmet többszöröz saját felhaszná-
        lásra. A mű jogszerű nyilvánosságra hozatala ez esetben is feltétel, tehát nyilvánosságra
        még nem került kéziratról, piacelemzésről, pályázati anyagról, szakdolgozatról, családi fo-
        tóról, ki nem adott zeneműről csak a szerző engedélyével lehet fénymásolatot készíteni. 315
           A magáncél szűken értelmezendő, tehát e körbe tartozik a saját és családi, valamint a
        szűk körű baráti kör részére történő másolás.  Így például a mű honlapra vagy közösségi
                                                316
        oldalakra történő kitétele nem esik ebbe a körbe. (Már csak azért sem, mert itt a több-
        szörözés mellett más felhasználás is megvalósul.) Ez a szabad felhasználás csak természe-
        tes személyre vonatkozik, tehát jogi és nem jogi személyek (így cégek, startupközösségek,
        egyesületek) nem tartoznak ide. Nem esik tehát ebbe a körbe, ha a cég alkalmazottja cikket
        nyomtat ki beosztottjai részére, vagy a céges intranetre tesz fel egy üzleti elemző cikket.
           Másolat készíthető számos  műtípusba tartozó műről, így újságcikkről, tanulmányról,
        abban foglalt táblázatról, gra kai ábrázolásról, kreatív tartalomról (például fotóról, zene-
        műről,  lmről, videoklipről) vagy akár jegyzet készíthető egyetemi előadásról. Nem meg-
        engedett másolat készítése ugyanakkor építészeti műről, illetve műszaki létesítményről.
                                                                                      317


        314   Szjt. 35. § (1), Infosoc-irányelv 5. Cikk (2) b).
        315   Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, p. 253.
        316   Michel M Walter, Silke von Lewinski: European Copyright Law, A Commentary. Oxford University, 2010,
           p. 1032.
        317   Szjt. 35. § (1).

                                                                                     145
   140   141   142   143   144   145   146   147   148   149   150