Page 74 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 74

tási tér adottságai (kiállítási felületek méretei, egyterű hangár, többhelyiséges épület, sza-
           badtéri kialakítás), a helyiség technikai felszereltsége, installációs és pénzügyi lehetőségek,
           a kiállításnak helyt adó intézmény rendeltetése, pro lja. Más szerkesztési lehetősége van a
           pipa, a kocsi, a marcipán, a csipke, a lámpa, a csokoládé, a baba, az ásvány, jelen esetben a
           repüléstörténeti múzeumi kiállítás szerkesztőjének, mint egy összetettebb pro lú (szépmű-
           vészeti, természettudományi, néprajzi, technikatudományi) intézményi kiállítás kurátorá-
           nak.”  Az ügyben az eljáró tanács – kihelyezett tanácsülést követően – megállapította a
               141
           kiállítás gyűjteményes műként való egyéni, eredeti jellegét, egyrészt azzal indokolva, hogy
           a kiállított tárgyak sorrendje általában, többnyire nem magától értetődő, elhelyezése nem
           mindig nyilvánvaló, másrészt pedig azzal, hogy a kurátorok számára rendelkezésre állt az
           az alkotók számára elengedhetetlen mozgástér, amely lehetővé teszi egyéni, eredeti, azaz
           szerzői alkotás létrehozását.



           4.9.   FOGALMAK, ELLENŐRZŐ KÉRDÉSEK

           4.9.1.   Fogalmak

           Adatbázis: az adatok olyan elrendezett gyűjteménye, amelynek tartalmi elemeihez – számítástechnikai eszközökkel
             vagy bármely más módon – egyedileg hozzá lehet férni.
           Egyéni jelleg: akkor állapítható meg, ha az alkotónak az alkotás folyamata közben legalább minimális mozgástere volt
             annak eldöntésére, hogy pontosan milyen alkotói megoldásokat választ a mű megalkotása közben.
           Eredeti jelleg követelménye: kizárja azokat a műveket a szerzői jogi védelem alól, amelyek akár a szerző, akár más
             személy korábbi műveinek szolgai másolatai.
           Exemplifikatív (példálózó) felsorolás: a jogalkotó az Szjt. esetében nem kívánta zárt listában meghatározni a lehet-
             séges műtípusokat, így a listát nem szükséges a technika fejlődésével együtt az esetleges új műtípusokhoz alakí-
             tani.
           Funkcionális alkotás: olyan művek, amelyek megalkotásának folyamata céljánál fogva meghatározott.
           Gyűjteményes mű: szerzői jogi védelemben részesül a gyűjtemény, ha tartalmának összeválogatása, elrendezése vagy
             szerkesztése egyéni, eredeti jellegű.
           Kapcsolódó jogi teljesítmények: olyan teljesítmények, amelyekkel alkotó módon vagy nagy anyagi ráfordítással já-
             rultak hozzá a mű elkészültéhez, illetve amelyek útján (pl. előadás, műsorsugárzásra alkalmas infrastruktúra) a
             szerzői műveket a közönséghez közvetítik. Ezeket nevezzük kapcsolódó jogi teljesítményeknek.
           Szerzői mű: alkotás, amelyik az Szjt. követelményeinek megfelel. Az Szjt. az irodalom, a tudomány és a művészet
             területén létrehozott olyan alkotások számára nyújt szerzői jogi védelmet, amelyek rendelkeznek egyéni, eredeti
             jelleggel, illetve amelyek esetében a védelmi idő még nem járt le, és amelyek nem tekinthetőek a szerzői jogi véde-
             lem alól kivett alkotásnak sem.
           Szjt. tárgyi hatálya: a szerzői művekre és a kapcsolódó jogi teljesítményekre terjed ki.





           141   SZJSZT-34/2013 – Kiállítás mint gyűjteményes mű szerzői jogi védelme. Pécsi Ítélőtábla Pfv.
             VI.20.126/2013/29.

           74
   69   70   71   72   73   74   75   76   77   78   79