Page 19 - SZTNH - Bevezetés a szerzői jogba
P. 19
A szerzőség ugyanakkor nem függ az alkotó 2.6. Szomszédos és kapcsolódó jogi
személy korától. Egy kilencéves, polgári jogi jogosultak
értelemben egyébként cselekvőképtelen gyer
mek is lehet szerző, szerzői jogaival törvényes A szerzői jogi szabályok nemcsak a szerzői
kép viselője rendelkezhet. műveket alkotó szerzőket védik, hanem azokat
a személyeket, szervezeteket is, akik alkotó
módon vagy nagy anyagi ráfordítással járultak
2.5. Öröklés és jogutódlás hozzá a mű elkészültéhez, illetve akik a szerzői
műveket saját teljesítményük (pl. előadásuk,
A vagyoni jogok átszállásának törvényben műsorsugárzásra alkalmas infrastruktúrájuk) ré
meghatározott esete az öröklés, valamint a vén a közönséghez közvetítik. Ezeket nevezzük
jogi személyek (pl. civil szervezetek, cégek, szom szédos jogi, illetve kapcsolódó jogi tel jesít
önkormányzatok stb.) esetében a jogutódlás. ményeknek. Az Szjt.ben meghatározott véde
lemben részesülő szomszédos jogi jogosultak az
Az öröklés törvényen vagy végrendeleten alapulhat. elő adóművészek, a hangfelvétel-elő állí-
Az általános szabályok szerint a végrendelet tók, a rádió és televízió szervezetek, a film-
elsőbbséget élvez a törvényes örökléssel szemben. előállítók (ezeket összefoglalóan tehát szom
A szerző halála esetén tehát a vagyoni szédos jogi jogosultaknak nevezzük), valamint az
jogok örökölhetők; az engedélyezési jog adatbázis-előállítók (a továb biakban együt te
gyakorlása, illetve a jogdíj beszedése a sen: kapcsolódó jogi jo gosultak).
jogutódot illeti meg. Végrendeletében a szerző
külön is rendelkezhet arról, hogy ki legyen az
engedélyezési jogok gyakorlója, és ki a jogdíjra
jogosult. Amennyiben valamely örökhagyónak sem
végrendelet, sem törvényi öröklés útján nincsen
megállapítható örököse, a vagyoni jogokat végső
soron az állam örökli.
A jogi személyek esetén a jogutódlás az örökléshez
hasonlóan alakul. A jogutódlásnak természetesen
előfeltétele, hogy a jogutódlás révén megszerzett
jogok előzetesen valamely megszűnő jogi SUI
személynél legyenek (az öröklés előfeltétele az GENERIS
örökhagyó halála). A megszűnő jogi személy –
a már korábban kifejtetteknek meg felelően –
természetesen nem lehetett szer ző, de éppen a
jelen fejezetben bemutatott ese tek valamelyike
alapján válhatott a vagyoni jogok jogosultjává –
pl. munkaviszony, de akár öröklés révén is. A jogi A szomszédos jogi jogosultak körét a törvény
személy átalakulásakor vagy megszűnésekor a kimerítően meghatározza. Ez azt jelenti,
jogutód cég szerzi meg a szerzői vagyoni jogokat hogy a törvényben felsorolt szomszédos jogi
is. A jogutód nélküli megszűnés esetében a jogosultakon kívül más olyan személyek vagy
vagyoni jogokat rendszerint értékesítik, és az szervezetek, amelyek például komoly anyagi
ebből befolyó bevételt a tagok között felosztják. 15 eszközöket fordítottak rá, hogy valamely szerzői
mű létrejöjjön, vagy műveket egyéb módon
a közönséghez közvetítenek, nem részesülnek
szomszédos jogi védelemben. Így például a
fesztiválszervezőknek – bármilyen nagymértékű
15 A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.)
3:39 – 3:48. §. is a művek közönséghez juttatása érdekében
13