Page 22 - SZTNH - Szellemitulajdon kezelés és a kutatási eredmények hasznosítása a közfinanszírozású kutatóhelyeken
P. 22
központi kezelésű pályázati forrásból (pl. kutatóegyetemi pályá- A palyazat.gov.hu honlap pályázatkereső felületén fellelhető
zat) származnak a pénzeszközök. Az akadémiai kutatóintézetek adatok alapján a GINOP 2.1.3. felhívás keretében feleannyi pro-
még nem rendelkeznek önálló alappal az ilyen típusú költsé- jekt nyert támogatást, mint a Közép-Magyarország régióban, ami
gek finanszírozásához, ott inkább az eseti jellegű finanszírozás vélhetően a kevesebb benyújtott pályázat eredménye. Ugyanak-
jellemző, és nem ritkán az érintett kutató vagy kutatócsoport kor a konvergenciarégiós állami kutatóhelyek arányaiban jobban
feladata a szabadalmaztatásra szánt források előteremtése. teljesítettek: 2017. november 30-ig az összesen 33 támogatott
pályázat 27%-át nyerték el költségvetési intézmények, a követ-
A szellemitulajdon-védelemhez kapcsolódó költségek fedezésé- kező megoszlásban: Debreceni Egyetem (1), Dunaújvárosi Egye-
re kiegészítő lehetőséget nyújtanak a pályázati források. Koráb- tem (1), Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (1), Pécsi
ban jellemző volt, hogy az operatív programok keretében kiírt Tudományegyetem (2), Szegedi Tudományegyetem (4).
TÁMOP pályázatok is engedték az iparjogvédelmi költségek el-
számolását, mára azonban egységesítésre került az ilyen típusú Iparjog pályázati tapasztalatok
tevékenységek pályázati támogatása az Iparjog típusú pályáza-
tok formájában. Az Iparjog pályázat, több megszakítással, 2008 A tanulmány elkészítése során vizsgált intézmények a pályázat fő
óta érhető el, és fő célja, hogy előmozdítsa a magyar szellemi célját szakmailag relevánsnak ítélték meg, és kedvező fogadtatá-
alkotások hasznosulásának sikerességét. sa volt a szellemivagyon-értékelés és a szellemitermékportfólió-
audit megjelenítésének is a támogatható tevékenységek között.
Iparjog pályázatok Egyöntetű volt a vélemény a tekintetben, hogy az új, 2015-ben
megjelent pályázati konstrukciók sokkal előnyösebbek mind a tá-
Jelenleg két Iparjog felhíváson keresztül érhető el a pályázati tá- mogatható tevékenységek (pl. védjegyek oltalmazási költségeire
mogatás. Az IPARJOG_15 pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesz- is lehet pályázni), mind az elvárt indikátorok tekintetében, mint
tési és Innovációs Hivatal (NKFIH) hirdette meg, és erre a költség- elődeik. Ugyanakkor, amint a fenti adatokból is látszik, rendkívül
vetési intézmények kizárólag a Közép-Magyarország régióban alacsony az Iparjog pályázat kihasználtsága, ami az interjúkon el-
(KMR) megvalósuló projekttel pályázhatnak. A támogatás forrása hangzott, igen hasonló vélemények alapján főként a következő
a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap. okokra vezethető vissza:
Az IPARJOG_15 pályázattal párhuzamosan, azzal azonos céllal • A korábbi Iparjog pályázatok negatív tapasztalatait figyelem-
a Kormány 2015-ben GINOP-2.1.3-15 kódszámmal adott közre be véve (nehézkes adminisztráció, a megítélt támogatás ala-
felhívást támogatás elnyerésére. Fontos különbség a két felhí- csonyabb az igényelt összegnél) nem kívántak indulni az új
vás között, hogy a GINOP pályázat keretében nem támogatha- pályázatokon.
tóak a Közép-Magyarország régió területén megvalósuló, illetve
magánszemélyek által benyújtott projektek. A jelen tanulmány • Az intézmény szellemitulajdon-védelmi aktivitása alacsony,
fókuszcsoportjának viszonylatában a GINOP felhívás tehát a Kö- ezért a finanszírozás megoldható saját intézményi forrásból.
zép-Magyarország régión kívül elhelyezkedő közfinanszírozású
kutatóhelyeknek kedvez. • A pályázat előkészítésével, benyújtásával és lebonyolításával
kapcsolatos adminisztratív terhek nem állnak arányban a tá-
Az Iparjog pályázati konstrukciók indokoltsága és célja azo- mogatás összegével.
nos: a szellemi alkotások hazai, és/vagy nemzetközi iparjogvé-
delmi oltalmát szolgáló újdonságkutatási, oltalomszerzési és • A pályázatból nem finanszírozhatóak a projektmenedzsment
oltalomfenntartási, valamint a szellemivagyon-értékelés és -audit költségei.
támogatása. A tervezett iparjogvédelmi tevékenység eredmé-
nyeként nő a benyújtott hazai, valamint a külföldi iparjogvédel- • Egyes intézményeknél akadályt jelent, hogy utófinanszírozá-
mi bejelentések és a megadott oltalmak száma, ami előmozdítja sú a pályázat.
a magyar szellemi alkotások hasznosulásának sikerességét. A
szellemivagyon-értékelés és -audit révén a vállalkozások szelle- • A szellemi termékek értékelésével összefüggő szakértői tevé-
mi javai feltárásra, validálásra és rendszerezésre kerülnek, és ez- kenység kapcsán általános probléma, hogy valójában nagyon
által lehetőség van ágazatok szerinti szellemitulajdon-portfóliók szűk azoknak a szakértőknek a köre, akik speciális szaktudással
létrehozására, és ezek versenyképességet erősítő hasznosítására, rendelkeznek a szellemi tulajdon értékeléséhez.
a tudásalapú termékek és szolgáltatások piaci megjelenésének
fokozására. Összefoglalva megállapítható, hogy az Iparjog pályázat lebo-
nyolítása hasonló adminisztrációs teherrel jár, mint a nagyság-
Iparjog pályázati statisztika rendekkel nagyobb összegű pályázatoké, és a projektmenedzs-
ment-költség elszámolhatósága hiányában az intézmények nem
Az NKFIH honlapján elérhető adatok alapján a költségvetési in- tudnak megfelelő erőforrást biztosítani ezek menedzseléséhez.
tézmények alacsony arányban nyertek el IPARJOG _15 pályázato- Így a technológiatranszfer-irodák munkatársainak kellene ellátni-
kat. A konstrukció keretében 2017. november 30-ig kihirdetett 70 uk ezt a feladatot is, azonban erre jellemzően ott nem áll rendel-
nyertes pályázat közül mindössze 5 db kötődik közfinanszírozású kezésre megfelelő kapacitás. Az Iparjog pályázatok benyújtásával
kutatóhelyhez, mely az összes támogatott projektjavaslat 7%-a és megvalósításával összefüggő, menedzsmentjellegű költségek
(ebből kettőt a Semmelweis Egyetem, egy-egyet pedig az MTA esetenként elérik vagy meghaladják az elnyert összeget, így a
Természettudományi Kutatóközpont, az MTA Számítástechnikai pályázás nettó veszteséget termel az intézményeknek, melyek
és Automatizálási Kutatóintézet és az MTA Kísérleti Orvostudo- inkább a szűkösebb saját forrásból igyekszenek kigazdálkodni az
mányi Kutatóintézet nyert el). iparjogvédelmi költségek fedezetét. Könnyű belátni, hogy ezzel
21