Page 23 - SZTNH - Szellemitulajdon kezelés és a kutatási eredmények hasznosítása a közfinanszírozású kutatóhelyeken
P. 23

a pályázati kiírás eredeti célja csorbul, hiszen így nem segíti elő   bejelentés elkészítését megelőzően, a rendelkezésre álló magyar
        az iparjogvédelmi aktivitás növelését.               vagy angol nyelvű dokumentumok (pl. kézirat) alapján végezne
                                                             újdonságkutatást és készítene szabadalmazhatósági véleményt
        Szakmai szempontból további általános problémát jelent az is,   az intézmények számára, biztosítva a konzultáció lehetőségét a
        hogy szabadalmi bejelentések esetében – mely a legjellemzőbb   hivatali elbírálókkal.
        oltalmi forma a vizsgált intézmények körében – a benyújtást és
        az írásos véleménnyel kiegészített újdonságkutatási jelentés kéz-  A támogatás mértékével kapcsolatos javaslatunk az, hogy a pá-
        hezvételét követően lehet pályázni, annak igazolásával, hogy a   lyázaton belül az egyes tevékenységtípusokra allokálható maxi-
        benyújtott igénypontok között van olyan, amely kielégíti az új-  mális összegek igazodjanak a piaci árakhoz, továbbá a projekt-
        donság, feltalálói tevékenység és ipari alkalmazhatóság követel-  menedzsment-költségek is elszámolhatók legyenek, az előzőek-
        ményét. Ez feltételezi, hogy magyar nyelven kerül benyújtásra a   ben bemutatott indokok figyelembevételével.
        szabadalmi bejelentés, ugyanakkor egyre inkább terjed az a gya-
        korlat, hogy az intézmények eleve angol nyelven készítik el a be-  4.   A proof of concept (PoC-) finanszírozás
        jelentés szövegét, jellemzően a rendelkezésre álló angol nyelvű
        kézirat alapján. További általános tapasztalat, hogy az írásos véle-  A proof of concept finanszírozás fogalma
        ménnyel kiegészített újdonságkutatási jelentés elkészítése során
        a szabadalmi elbírálók félreértelmezik a találmányt, vagy egy na-  Az új technológiák piacosítási törekvései során az egyetemek és
        gyon széles körűre vélelmezett oltalmi körre végzik el a kutatást,   a kutatók gyakran találják szembe magukat olyan külső és bel-
        aminek eredményeképpen egy igénypontot sem minősítenek   ső kihívásokkal, mint a támogató mechanizmusok hiánya vagy
        szabadalmaztathatónak.  Ennek  sok  esetben  az  a  szokásosan   a  korai  fázisú  technológiákban  rejlő  kockázatból  eredő  bukás
        alkalmazandó  szabadalmaztatási  stratégia  az  oka,  hogy  a  sza-  lehetősége. Általános tapasztalat az egyetemeken, hogy az ígé-
        badalmi ügyvivők az eljárás kezdeti szakaszában tudatosan egy   retes  kutatási  eredményekben  rejlő  hasznosítási  lehetőségek
        igen tág oltalmi kört definiálnak az igénypontokban, majd ezt   sok  esetben  kiaknázatlanok  maradnak.  Ennek  oka  a  legtöbb
        szükség esetén később, az eljárás érdemi szakaszában szűkítik.   esetben arra vezethető vissza, hogy a kutatási tevékenység ál-
        Az oltalomszerzési eljárás tekintetében ez nem okoz problémát,   lami finanszírozása és a kutatási eredmények üzleti hasznosítása
        hiszen az eljárás érdemi szakaszában megnyílik az egyeztetés le-  között finanszírozási rés keletkezik. Nemzetközi viszonylatban is
        hetősége a bejelentő és az elbíráló között. Az írásos véleménnyel   általános  tapasztalat,  hogy  az  egyetemeken  kifejlesztett  talál-
        kiegészített újdonságkutatási jelentés tekintetében erre viszont   mányok pénzügyi forrás (tőke) hiányában nem jutnak el addig
        nincs mód, és így – előzetes negatív vélemény esetén – a beje-  a fejlettségi szintig, ahol üzleti hasznosíthatóságuk bizonyítottá
        lentő nem lesz jogosult az Iparjog pályázat benyújtására.  válna. Az ötlet technológiai és piaci validálása ugyanakkor elen-
                                                             gedhetetlen feltétele annak, hogy egy új technológia további
        A kiírás eredeti célkitűzését veszélyezteti és sok pályázót vissza-  külső  befektetőket  vonzzon  magához,  és  ezáltal  sikeres,  a  tár-
        tarthat az is, hogy előzetesen vállalniuk kell a szabadalmi beje-  sadalom számára hasznos innovációvá válhasson. Az egyetemi
        lentés elkészítésének és benyújtásának a kockázatát, hiszen ked-  keretek között kidolgozott találmányok a technológiai fejlettség
        vezőtlen írásos véleménnyel kiegészített újdonságkutatási jelen-  szempontjából nagyon korai fázisban vannak, azaz sokszor csak
        tés esetén a pályázat nem nyújtható be. Itt jegyezzük meg, hogy   alapkutatási  szinten,  laboratóriumi  körülmények  között  kidol-
        a tevékenységtípusonként meghatározott támogatás maximális   gozottak. A piaci hasznosítás érdekében felkeresett lehetséges
        összege a piaci tapasztalatok alapján nem áll összhangban a sza-  partnerek a legtöbb esetben felismerik ugyan a találmányokban
        badalmi ügyvivői irodák által alkalmazott díjszabással. Egy-egy   rejlő lehetőségeket, azonban az alapkoncepció működőképes-
        összetettebb, pl. biotechnológiai vagy gyógyszeripari szabadal-  sége bizonyítottságának (proof of concept) hiányában, a meg-
        mi bejelentés kidolgozásának ügyvivői költsége elérheti a bruttó   térülés magas kockázata miatt nem vállalják az együttműködést
        1 000 000 Ft-ot is, és ehhez képest a támogatás maximális össze-  és a továbbfejlesztésbe történő befektetést. Ez a jelenség jóval
        ge 350 000 Ft a szabadalmi beadvány összeállítására. Az újdon-  nagyobb jelentőséggel bír, mint azt elsőre gondolnánk, hiszen
        ságkutatás is hasonlóan alacsony arányban támogatott, hiszen   az egyetemeken olyan átütő vagy bomlasztó (disruptive) inno-
        az átlagos 300 000 Ft-os piaci árból mindössze ennek harmadát   vációk születnek, mint például az ultrahang, a pacemaker, a peni-
        képes finanszírozni a pályázat.                      cillin, az inzulin, a szacharin, a vér konzerválására irányuló eljárás,
                                                             a Hepatitis B vakcina, a rekombináns DNS-technológia vagy az
        Javaslat az Iparjog pályázatok kihasználtságának a növelésére  MRI-szkenner és -technológia. A korai fázisú finanszírozás jelen-
                                                             tőségét felismerve az elmúlt évtizedben számos országban az
        Az interjúk során megfogalmazott vélemények alapján célszerű   egyetemi  kutatások  piaci  hasznosításának  elősegítése  érdeké-
        lenne egy hatékony és gyors, akár „automatizált” támogatási rend-  ben ún. proof of concept alapok jöttek létre, amelyek az áthidaló
        szer kialakítása, amelyben egyszeri intézményi regisztrációval, a   finanszírozás lényeges eszközévé váltak.
        szabadalmi bejelentés benyújtását követően egy egyszerű elszá-
        molási  sablon  alapján  lehetne  visszaigényelni  a  szabadalmaz-  Mivel  a  PoC-támogatások  a  hagyományos  kutatási  támogatá-
        tatásra fordított költségeket. Az írásos véleménnyel kiegészített   sokhoz nagyon hasonlóak, a legnagyobb kihívás a PoC-alapok
        újdonságkutatási  jelentés  körében  felvetődött  problémakörre   területén,  hogy  azok  ténylegesen  az  üzleti  hasznosítási  tevé-
        megoldást jelenthetne, ha a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala   kenységeket  támogassák,  és  ne  a  további  egyetemi  kutatási
        lehetőséget biztosítana – akár szóbeli vagy írásbeli kommuniká-  tevékenység folytatására használják fel a kutatók. Ennek biztosí-
        ció útján – már az eljárás kezdeti szakaszában az egyeztetésre a   tását azonban nehezíti, hogy a technológiatranszfer-folyamatok
        bejelentő és az elbíráló között. Az elhangzott vélemények alap-  kimeneti kritériumait ilyen korai fázisban meglehetősen nehéz
        ján az is serkentően hatna a szabadalmaztatási aktivitásra, ha az   meghatározni. A PoC-fázisban még nem várható el kimenetként
        SZTNH a közfinanszírozású kutatóhelyek számára a szabadalmi   licencbe  adásból  származó  bevétel,  spin-off  vállalkozás  létre-


        22
   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27   28