Page 33 - SZTNH - Szellemitulajdon kezelés és a kutatási eredmények hasznosítása a közfinanszírozású kutatóhelyeken
P. 33
A szellemi alkotások kezelésére vonatkozó gyakorlat összehasonlí- ti Titkárság látja el az általános technológiatranszfer-feladatokat.
tása A döntéselőkészítő és javaslattevő jogkörrel rendelkező testület
is csak a nevében különbözik a két intézményben: a KOKI-ban
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem: A az Intézeti Technológia Transzfer Bizottság, míg az SZBK-ban
BME-n speciális helyzet alakult ki, mely jól tükröződik a hatályos az Kutatóközpont Igazgató Tanácsa vagy a Szabadalmi Bizott-
szabályzatban: a szellemi alkotások menedzselésével kapcsolatos ság látja el ezt a feladatot. Mindkét intézményben az igazgató/
eljárás lebonyolítása és a döntések meghozatala főszabály szerint főigazgató gyakorolja a szabályzattal összefüggő munkáltatói
kari hatáskörben történik. Szintén a karok feladata saját szellemi jogkört, így a szellemi alkotásokról szóló írásos bejelentést is felé
vagyonuk nyilvántartása és értékelése. A karoknak ugyanakkor kell megtenni.
megvan a lehetőségük, hogy a szakmai-piaci értékeléshez, az
iparjogvédelmi eljárások lebonyolításához és a hasznosítási tö- Óbudai Egyetem: A szabályzatban az illetékes rektorhelyettes
rekvésekhez – díjazás ellenében – igénybe vegyék a Műegyete- van kijelölve a szellemi alkotások bejelentésének fogadására és
mi Technológia- és Tudástranszfer Iroda szakértői szolgáltatásait. az azzal kapcsolatos döntések meghozatalára. A rektorhelyettes
A karok által lebonyolított folyamat során a TTI-t tájékoztatási jog munkáját az Innovációs Tanács segíti, mely 3 fős bizottságban
illeti meg, illetve a hasznosításról szóló döntést megelőzően ki jár el, és szükség esetén külső szakértők is bevonhatók a dön-
kell kérni annak előzetes véleményét. tés-előkészítésbe. A hasznosítási ügyletekről is az illetékes
rektorhelyettes dönt kancellári ellenjegyzés mellett. Amennyi-
Bár a szabályzatban még nem került rögzítésre, a lefolytatott in- ben az egyetem a szellemi alkotás feletti jogáról az oltalom meg-
terjú során kiderült, hogy 2017-ben – szenátusi határozat formá- szerzésére irányuló eljárások bármely szakaszában vagy a végle-
jában – az intézmény létrehozta az Innovációs Tanácsot. Össze- ges oltalom időtartama alatt lemond, úgy a feltalálót mindezen
tételét tekintve nagy előnye, hogy a rektorhelyettes, a kancellár jogok ingyenesen megilletik.
és a fontosabb karok képviseletén túl két külsős tagja is van, két
ipari szereplő képviseletében. A tanács feladata, hogy kialakítsa Pécsi Tudományegyetem: A szellemi alkotások kezelésére a
az innovációs keretrendszert az egyetemen, valamint olyan aján- Kutatáshasznosítási és Technológia-transzfer Osztály van kijelöl-
lásokat hozzon létre, amelyek által a szellemitulajdon-kezelés és ve a szabályzatban. Ez a szervezeti egység fogadja a bejelentési
az innovációs tevékenység intézményi szinten, központosítva űrlapokat, nyilvántartásba veszi és értékeli a szellemi alkotást és
működhet. döntés-előkészítő tevékenységet végez az Innovációs Bizottság
(IB) számára. Az IB a Szenátus állandó Bizottságaként működik,
Debreceni Egyetem: Az intézményben a Kutatáshasznosítási és a szellemi alkotásokkal kapcsolatos minden döntés hozzá tar-
és Technológiatranszfer Központ (KTTK) látja el a bevezetőben tozik. A TTI felelős a hasznosítási stratégia kialakításáért és meg-
ismertetett általános feladatokat. Az iparjogvédelemmel kap- valósításért, továbbá a hasznosítással kapcsolatos szerződések
csolatos döntéseket szükség szerint a Technológiatranszfer Ta- menedzseléséért.
nácsadó Testület hagyja jóvá. A TTI a kutatók bevonásával és az
érintett kar vezetőjének rendszeres tájékoztatása mellett egyez- Amennyiben az egyetem a szellemi alkotás feletti jogáról az eljá-
tet és tárgyal a technológiatranszferrel kapcsolatos szerződések rás bármely szakaszában lemond, úgy az alkotót mindezen jogok
körében. A hasznosítással kapcsolatos végleges döntéseket, így ingyenesen illetik meg azzal, hogy az esetleges bármely további
például az átruházási/licenciamegállapodás vagy a spin-off cég hasznosítás nyereségéből az egyetem igényt tarthat a lemon-
alapítása feltételeivel kapcsolatos döntéseket a KTTK előkészítő dás időpontjáig keletkezett készkiadásainak mértékéig terjedő
tevékenysége és javaslata alapján az egyetem rektora és kancel- részre, illetve a szellemi alkotás eladásából vagy hasznosításából
lárja hozza meg, minden ismert körülmény figyelembevételével. származó nettó árbevétel bizonyos százalékára. A felek a lemon-
Amennyiben az egyetem úgy dönt, hogy nem kívánja kezelésbe dó határozat részeként állapodnak meg a pontos arányokban.
venni, fenntartani vagy hasznosítani a szellemi alkotást, igényt
tarthat a kutató által történő hasznosításból származó, a kutatót Semmelweis Egyetem: A 2005-ben elfogadott szabályzat sze-
illető bevétel 8 százalékára. rint a Technológiai Transzfer Iroda végzi a szellemi alkotásokkal
kapcsolatos feladatokat, mely jelenleg az Innovációs Igazgató-
A lefolytatott interjú nyomán tudtuk meg, hogy az intézmény- ságnak felel meg. A döntéseket a TTI igazgatójának javaslatára
ben 2017-ben megalakult az Innovációs Ökoszisztéma Központ, egyszerű többséggel az Egyetemi Technológiai Transzfer Bizott-
mely a spin-off és start-up vállalkozásokkal kapcsolatos inkubáci- ság (ETTB) hozza meg. Amennyiben az egyetem a szellemi alko-
ós feladatok mellett felelős az egyetemi kutatók és hallgatók vál- táshoz kapcsolódó jogairól az eljárásnak bármely szakaszában
lalkozói tudatosságának növeléséért és az intézményi szellemi lemond, úgy a kutatót mindezen jogok ingyenesen megilletik
alkotásokat is érintő befektetési folyamatok menedzseléséért. azzal, hogy az esetleges bármely további hasznosítás nyere-
ségéből az egyetem igényt tarthat a lemondás időpontjáig
Eötvös Loránd Tudományegyetem: Az ELTE-n az Innovációs keletkezett igazolt költségeinek és készkiadásainak mértékéig
Központ felelős a szellemi alkotásokkal kapcsolatos eljárások le- terjedő részre és az árbevétel 10 százalékára. A lemondásról a
bonyolításáért, a döntéseket pedig az Egyetemi Találmányi Tes- döntést a TTI igazgatójának javaslatára egyszerű többséggel az
tület hozza. Ha az egyetem nem él a hasznosítás jogával, kiköt- ETTB hozza meg.
heti, hogy a találmány kutatók általi hasznosításából származó
nettó árbevétel 10%-ára tart igényt. Szegedi Tudományegyetem: Az intézmény a szellemi alko-
tásokkal kapcsolatos jogai gyakorlásáról szóló döntések meg-
MTA KOKI és MTA SZBK: A szellemi alkotásokkal kapcsolatos hozatalára Innovációs Bizottságot hozott létre. Az Innovációs
eljárásrend lényegében megegyezik a két intézményben. Az Bizottság elnöke a mindenkori rektor, tagjai a rektor által fel-
MTA SZBK-ban a Pályázati Iroda, míg az MTA KOKI-ban az Intéze- kért személyek és a kutatás-fejlesztési és innovációs igazgató,
32