Page 32 - SZTNH - Szellemitulajdon kezelés és a kutatási eredmények hasznosítása a közfinanszírozású kutatóhelyeken
P. 32

vendégkutatói tartózkodás során hoz létre szellemi alkotást, az   D   A szellemi alkotások kezelése
         ahhoz fűződő jogokról az egyetem és a másik intézmény kö-
         zött létrejövő megállapodásban kell rendelkezni. Amennyiben   Általános megállapítások
         a vendégkutatói tartózkodás során nem merül fel az egyetem
         szellemitulajdon-jogainak érintettsége, eltérő előzetes megálla-  A szellemi alkotások védelméről és hasznosításáról a rendelkezé-
         podás hiányában a létrehozott szellemi alkotás a másik intéz-  si jogokat megszerző kutatóhelynek kell gondoskodnia, részben
         ményt illeti meg.                                     a szolgálati találmányokra vonatkozó törvényi kötelezettségből
                                                               adódóan, részben az intézményi szabályzatban előírtak nyomán.
         Semmelweis Egyetem: A szabályzat az előzőekben ismertetett   Jelen fejezet kapcsán elsősorban azt vizsgáltuk, hogy az egyes
         általános szabályokat rögzíti az intézmény jogszerzésére és a kül-  intézményeknél melyik szervezeti egység felelős a szellemi alko-
         ső partnerekkel végzett együttműködésre vonatkozóan.  tások menedzseléséért, milyen eljárásrend került ezzel kapcsola-
                                                               tosan kialakításra, és milyen döntéshozatali mechanizmus segíti
         Szegedi Tudományegyetem: Az általánosnak tekinthető sza-  a  folyamatot.  Az  egyetemi  szellemi  alkotásokat  a  jelen  fejezet
         bályokon túlmenően a korai nyilvánosságra hozatal megakadá-  elején bemutatott technológiatranszfer-irodák gondozzák, míg
         lyozása céljából rögzítésre került egy különleges szabály is: az al-  az akadémiai kutatóintézeteknél egy-egy felelős személy vagy
         kotó álláspontja szerint iparjogvédelmi oltalomban részesíthető   éppen a kutatók azok, akik menedzselik a találmányokat.
         szellemi alkotást bemutató tudományos publikáció a bejelentés
         benyújtása előtt csak akkor hozható nyilvánosságra, ha az alkotó   A hazai gyakorlatot áttekintve a TTI-k feladatköre általánosság-
         a publikáció szövegét megjelenésének tervezett időpontja előtt   ban az alábbiakban állapítható meg a szellemi alkotások kezelé-
         legalább 10 nappal megküldi a Kutatás-fejlesztési és Innováci-  séhez kapcsolódóan:
         ós Igazgatóságnak, amely 10 napon belül nyilatkozik arról, hogy
         a  publikáció  megjelentetése  veszélyezteti-e  a  szellemi  alkotás   a)   a szellemi alkotások felkutatása, azonosítása és a bejelentő
         oltalmazhatóságát.  Amennyiben  veszélyezteti,  a  megjelenést   űrlapok fogadása;
         legkésőbb az oltalomszerzésre irányuló bejelentés benyújtását
         követő 5. napig el kell halasztani.                   b)   a szellemi alkotások nyilvántartása és értékelése;

         A szellemi alkotásokhoz fűződő jogok szabályozásával kapcsolatos   c)   döntés-előkészítés,  az  intézményi  döntéshozó  testület/bi-
         specifikus javaslatok                                    zottság munkájának segítése;

         1.   Javasoljuk, hogy a szabályzatok ne általánosságban, hanem   d)   az iparjogvédelmi eljárások lebonyolítása, beleértve a fize-
            külön-külön  rendelkezzenek  a  kutatók,  hallgatók,  vendég-  tési  kötelezettségek  határidejének  figyelését  és  a  számlák
            kutatók és más személyek által az intézményre átruházott   kifizetésének indítását;
            szellemitulajdon-jogokról, ugyanis ezek sok esetben eltérő
            és kifinomult szabályozást igényelnek. Jó példa erre a BME   e)   további  források  bevonása  a  találmány  továbbfejlesztésé-
            és a DE szabályzata, melyben személyi körönként definiált   hez, befektetőkeresés;
            egyedi szabályokkal találkozhatunk. Bizonyos esetekben in-
            dokolt lehet kitérni arra is, hogy az intézményi erőforrások   f)   a  hasznosítás  folyamatának  elősegítése,  partnerkeresés,
            milyen mértékű használata alapozza meg az intézmény jog-  technológiamarketing;
            szerzését.
                                                               g)   a  hasznosítási  tárgyalások  lefolytatása,  licenciaszerződések
         2.   Indokolt  esetben  célszerű  külön-külön  rendelkezni  a  sza-  előkészítése;
            bályzat tárgyi hatálya alá tartozó egyes szellemi alkotások-
            hoz fűződő jogok sorsáról. A szerzői művek körében például   h)   támogatás nyújtása spin-off és start-up vállalkozások alapí-
            nem életszerű, hogy az intézmény megszerzi a tudományos   tásához;
            publikációk feletti rendelkezési jogot, ugyanis ezeket jellem-
            zően a szerzők (kutatók) adják át közvetlenül a kiadóknak   i)   a licenciába adott szellemi alkotások hasznosításának nyo-
            a kiadóval kötött szerződés (copyright transfer agreement)   mon  követése,  monitoring,  az  intézményt  megillető  díjak
            útján.                                                beszedése;

         3.   A harmadik személyekkel végzett együttműködésre vonat-  j)   innovációs képzések, rendezvények, partnertalálkozók szer-
            kozóan minden intézmény állapítson meg – lehetőség sze-  vezése;
            rint  szerződéstípusonként  –  részletes  szabályokat,  melyek
            irányadók lehetnek a partnerekkel történő egyeztetések so-  k)   a gazdasági szféra innovációs szükségleteinek felmérése, és
            rán. Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy harmadik   ezek közvetítése a kutatók felé;
            felek nem kötelezhetők a szabályzat rendelkezéseinek betar-
            tására, így az intézménynek meg kell hagynia a lehetőséget   l)   az intézmény kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenysé-
            az abban foglaltaktól való eltérésre is.              gét  érintő  stratégiai  irányokat  és  szabályozási  környezetet
                                                                  meghatározó dokumentumok előkészítése.








                                                                                                               31
   27   28   29   30   31   32   33   34   35   36   37