Page 129 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 129

6. A SZERZŐ JOGAI



        vonatkozóan, milyen esetekben alkalmazandóak, illetve milyen viszonyban állnak a szom-
        szédos jogi jogosultakkal a szerzőkre vonatkozó szabályok. Főszabálynak tekinthető, hogy
        a szomszédos jogok védelme nem befolyásolja a szerzői jogok védelmét, így ezek egymás
        mellett léteznek és érvényesülnek; e jogok a művek és teljesítmények eltérő védelmi idejére
        tekintet nélkül érvényesíthetők. A szomszédos jogok azonban számos más szálon nagyon
        is kapcsolódnak a szerzői jogokhoz. Az alábbiakban kiemeljük a legfontosabb kapcsolódási
        pontokat: 273
              a felhasználási szerződések rendelkezéseit az előadóművészek felhasználási, illetve
           jogátruházási szerződéseire is megfelelően alkalmazandóvá teszi;
              abban az esetben, ha a mű felhasználása szabad felhasználás alá esik, a szomszédos jogi
           jogosult engedélye sem szükséges;
              a felhasználás után – kivéve természetesen a szabad felhasználási esetköröket – a szomszédos
           jogi jogosultakat is díjazás illeti meg [Szjt. 74. § (1), 76. § (2), 80. § (3), 82. § (2) bekezdés],
           amelyre a szerzői jogi díjazásra vonatkozó szabályok ugyanúgy vonatkoznak – ideérve
           különösen az annak arányosságára, illetve megfelelő mértékére vonatkozó szabályokat, de
           például a jogdíjról való lemondás, a jogdíjról való rendelkezés szabályait is;
              a szerzői  jog megsértésének következményeire vonatkozó szabályok úgyszintén
           alkalmazandók;
              a közös jogkezelés szabályai alkalmazandók a szomszédos jogi teljesítményekre is
           (Kjkt.);
              bizonyos esetekben a szomszédos jogi jogosultakat a szerzőkéhez hasonló díjigények (pl.
           üreskazetta-jogdíj, Szjt. 20. §) illetik meg;
              regisztráció, nyilvántartásba vétel a szerzői jogi védelemhez hasonlóan a szomszédos
           jogok védelméhez sem szükséges.
        A fentiek mellett vannak olyan esetek is, amikor az Szjt. kifejezett rendelkezése hiányában
        is alkalmazandóak az alapesetben szerzőkre vonatkozó szabályok. Így például a munka-
        viszony keretében létrejött előadásokra (ami igen gyakori klasszikus zenét játszó nagy-
        zenekarok esetében) megfelelően alkalmazandóak az Szjt. 30. §-nak szabályai, de a szer-
        zői terjesztési jog kimerülésére vonatkozó szabályok alkalmazása is szükségszerű lehet a
        szomszédos jogi teljesítmények terjesztése esetén.
           A szomszédos jogi szabályozás ugyanakkor számos fontos különbséggel is rendelkezik
        a szerzői jogi szabályokhoz képest. Így valamennyi szomszédos jogi jogosult esetében igaz,
        hogy
              vagyoni jogaik átruházhatók, átszállhatnak és azokról le is lehet mondani, mivel ezekre
           az Szjt. 9. § (3) bekezdése nem vonatkozik;
              a felhasználásra nem csupán felhasználási szerződéssel, de bármely érvényes
           jognyilatkozattal (pl. egyoldalú nyilatkozattal) engedélyt lehet adni, amely a felhasználási
           szerződéshez hasonlóan időben, térben és felhasználási mód szerint korlátozható (a
           gyakorlatban ettől függetlenül a szomszédos jogi jogosultak esetében is a felhasználási
           szerződéssel adott engedély a leggyakoribb);


        273   A teljes körű összehasonlításhoz l. Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez.
           Wolters Kluwer, Budapest, 2014, p. 431–433.

                                                                                     129
   124   125   126   127   128   129   130   131   132   133   134