Page 9 - MÜBSE – jogi képviselet ellátása körében elkövetett ügyvédi műhibák
P. 9

A kárügyintézés során derül fény arra,  részletesebben kerüljenek rögzítésre, amire
                 hogy  sem  a  megbízó,  sem  a  megbí-    ugyanakkor egy szerződéses pont nem biz-
                 zott ügyvéd nem kísérte figyelemmel  tos, hogy elegendő. Az összefoglaló jellegű
                 a  peres  eljárás  alatt  (de  az  ellenfél  tájékoztatás – mint például az, hogy a meg-
                 sem  jelentette  be),  hogy  az  alperesi  bízott tudomásul veszi az illeték- és adózás-
                 gazdasági  társaság  ellen  időközben  sal kapcsolatos jogszabályokra történő kiok-
                 felszámolási  eljárás  indult. A meg-     tatást - nem alkalmas annak bizonyítására,
                 bízott ügyvéd védekezése mindig  hogy a megbízott miről tájékoztatta konkré-
                 arra  irányul,  hogy  erre  nem  ter-     tan megbízóját, és arra sem, hogy a megbízó
                 jedt ki a megbízása, a bírói gyakor-      olyan tájékoztatásban részesült, amely alap-
                 lat – és most már az Üttv. 28.§ (3)  ján dönteni tudott szerződési akaratának bi-
                 bekezdése szerinti jogszabályhely  zonyos kérdéseiben.
                 alapján is – hogy ellenkező rendel-
                 kezés hiányában köteles az ügyvéd  Az  Üttv.  43.§  (5)  bekezdése  is  szorosan
                 a képviselet ellátása során az ilyen  a fentiekben részletezettekhez tartozik.
                 irányú tevékenységre is.                  E szerint az új szabály szerint, ha az ügy-
                                                           védi megbízásnak olyan okirat ellenjegy-
                 A  megbízási  szerződésben  ezért  cél-   zése is részét képezi, amelynek valamely
                 szerű rögzíteni azt is, hogy amennyi-     szerződő fele az okiratot szerkesztő ügy-
                 ben  a  megbízás        peres  eljárásban  védnek az adott ügy ellátására nem adott
                 történő  képviseletre  vonatkozik,  és  megbízást, az okiratot szerkesztő ügyvéd
                 az alperes pedig gazdasági társaság,  az  okirat  aláírását  megelőzően  írásban
                 -   a megbízott ügyvéd, vagy a megbí-     köteles e másik felet tájékoztatni arról,
                 zó feladata annak folyamatos figye-       hogy az ellenjegyzés az okiratot szerkesz-
                 lemmel kísérése, hogy a bírósági eljá-    tő ügyvéddel megbízási jogviszonyt nem
                 rás alatt indult-e felszámolási eljárás  hoz létre. Ha a szerződő fél jogi képviselő-
                 az alperes ellen. Ugyancsak célszerű  vel jár el, ez a tájékoztatás mellőzhető.
                 írásban  rögzíteni  a  későbbi  viták  el-
                 kerülése érdekében, hogy a megbízó,  A törvény ezzel a rendelkezésével egyér-
                 vagy a megbízott feladata a hitelezői  telművé teszi, hogy pusztán az ellenjegy-
                 igény határidőben történő bejelenté-      zés ténye nem teszi az ügyvéd ügyfelévé
                 se a felszámolóhoz, illetve azt, hogy  a  megbízójával  ellenjegyzési  kötelezett-
                 a  felszámolói  díj  megfizetése  kinek  ség alá eső szerződést kötő másik szer-
                 a kötelezettsége.                         ződő felet. Az ellenjegyzés az ő irányában
                                                           is szül bizonyos kötelezettségeket (Üttv.
          II. 1. 5. Az Üttv. 29.§ (3) bekezdésének  44.  §),  de  az  ő  érdekeit  az  ügyvéd  nem
          rendelkezése szerint az okiratszer-              köteles  a  szerződés  szerkesztése  során
          kesztésre  és  az  ahhoz  kapcsolódó  jogi  képviselni, és érvényesíteni a szerződés
          képviselet ellátására irányuló megbízá-          tartalmának kialakítása során, ugyanis
          si  szerződés  tartalmi  elemeit  az  okiratot  ez olykor lehetetlen feladat lenne, mert
          szerkesztő ügyvéd az általa ellenjegyzett  egyszerre nem lehet két ellenérdekű fél
          szerződésbe is beleírhatja, azonban amint  javára eljárni. Viszont e szerződő fél ér-
          arra fentiekben hivatkoztunk az ügyvéd  dekeire  figyelemmel  írja  elő  a  törvény
          érdeke az, hogy a tartalmi elemek minél  a fenti tájékoztatást.



                                                                                                        9
   4   5   6   7   8   9   10   11   12   13   14