Page 171 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 171
8. AZ EGYES MŰTÍPUSOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
szetesen nem jelenti azt, hogy bármilyen szo ver automatikusan szerzői jogi oltalomban
részesülne.
Az Szjt. a szo vereket, más művekhez hasonlóan, azok egyéni, eredeti jellege alapján
rendeli védeni, azonban a formai megjelenést – részben a fentiekből következő módon –
rugalmasan kezeli. Így oltalomban részesül a számítógépiprogram-alkotás, a hozzá tartozó
dokumentáció tárgykódban, forráskódban vagy egyéb rögzített formában [Szjt. 1. § (2) bek.
c) pont]. A törvény példálózó jelleggel kitér az operációs rendszer és a felhasználói progra-
mok oltalmára is, így hívva fel a gyelmet arra, hogy ilyen alapvető, átfogó programalkotá-
sokat is e fogalmi körbe kell érteni. Ebből következik, hogy a nem felhasználói programok
oltalma is felmerülhet, mint például egyes hardvereszközök működtetését lehetővé tevő
vagy egyes programokat kiszolgáló szolgáltatóprogramok, programelemek. Ugyanakkor
látnunk kell, hogy a szo verek oltalma több sajátos, egyedi jellegzetességgel, eltéréssel is
bír, nem csak kiegészítő, értelmező elemekkel. Az utóbbira jó példa, hogy a törvény külön
rendelkezés alapján kivonja az oltalom alól a szo verek csatlakozófelületeinek (interfész)
működési elvét, eljárását, ötletét, vagy hogy a mű fordításának szabályait (lásd 6.3.5. al-
pont) rendeli alkalmazni a számítógépi program más programnyelvre történő átdolgozá-
sára is. Az előbbit, vagyis a szo ver sajátos, egyedi jellegzetességeit jól támasztják alá azok
a jogszabályhelyek, miszerint a szo verek vagyoni joga maradéktalanul átruházható [Szjt.
58. § (3) bek.], illetve hogy a szo ver műpéldányának kereskedelmi forgalomban történő
értékesítése során a felhasználási szerződést nem kell írásba foglalni. 424
Ahhoz, hogy megértsük, miért is szükséges a szo vereket ilyen különleges elbánásban
részesíteni, érdemes megvizsgálnunk működésük módját. Ahhoz, hogy egy szo vert mű-
ködtethessünk, valamilyen adatfeldolgozó gépre – gondolhatunk itt például személyi szá-
mítógépre, okostelefonra, tabletre, drónra, de akár egy komolyabb számológépre is – van
szükségünk, amely lefuttatja azt. A futtatás folyamatának leírásába itt nem kívánunk
425
részleteiben elmerülni, azonban fontos megjegyeznünk, hogy a futtatás során a szo ver
több alkalommal többszörözésre kerül a háttértár és a műveleti memória között, valamint
átdolgozás is történik több esetben a beviteli parancsok, paraméterek vagy más, kiszolgáló
szo verek utasításai, adatai alapján. Tehát egyetlen szo ver rendeltetésszerű használatával
elvben több olyan felhasználási cselekmény is megvalósul, amelyhez a szerző külön enge-
délye lenne szükséges, így például többszörözés, fordítás, átdolgozás. Ezeket a felhasználási
módokat több rétegben is kezeli a törvény, elsősorban szabad felhasználást biztosítva.
424 Szjt. 60. § (1) bekezdés. Ilyen formában találkozik a legtöbb felhasználó a felhasználói „nyilatkozatokkal”,
az úgynevezett „Licence Agreement-ekkel.
425 Futtatás alatt itt most azt értjük, hogy a szo ver betölti funkcióját, és annak eredménye érzékelhetővé
válik a felhasználó számára. Hangsúlyozzuk azonban, hogy a szo ver megjelenési formától függetlenül
oltalomban részesül, így a futtatott szo verrel azonos oltalom alatt áll például a szo ver forráskódjának
papíralapon többszörözött változata.
171