Page 173 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 173
8. AZ EGYES MŰTÍPUSOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
jegyezzük, hogy az aktuális szo verfejlesztési trendek alapján könnyen elképzelhető az is,
hogy a gra kus felhasználói felület szerzője nem azonos a szo ver szerzőjével. 430
Részben ennek a gondolatnak egy kiterjesztése az EUB C-406/10. sz., az SAS Institute és a
WPL között folyamatban lévő ügyben hozott döntése, amelyben az azonos funkcionalitású,
431
közel azonos felhasználói felülettel rendelkező szo verek kérdésében az elhatárolás alapjául a
forráskódot vették. Az adott ügyben egyértelmű volt, hogy a korábban fejlesztett szo ver ta-
nulmányozását követően készült a későbbi, közel azonos funkcionalitású és felhasználói felü-
letű program. A Bíróság álláspontja szerint ha az eredeti szo ver funkcionalitásának jogszerű
tanulmányozása és az így megismert eljárások, elvek felhasználásával hoztak létre a szerzők
(szo verfejlesztők) új, egyéni, eredeti alkotást, akkor a későbbi szo vert önálló, eredeti alko-
tásnak kell tekinteni. Ellenben ha a korábbi szo ver forráskódjának visszafejtésével jutottak
volna el az azonos megoldáshoz, akkor az már a szerzői jogok megsértésének minősülne.
Érdekes eleme volt az eljárásnak a felperes által felhozott gazdasági érvelés, amelyre a főta-
nácsnoki indítvány ki is tért: ha a szerzői jog oltalomban részesítené magát a funkcionalitást,
azzal egy-egy funkciót ellátó szo ver monopolhelyzetbe kerülne, és ez jelentősen korlátozná a
szabadpiacot, valamint a fogyasztókra és a felhasználókra nézve egyaránt káros lenne. 432
A jogszabály tételesen nem tér ki ugyan a honlapokra, webes felületekre és online
alkalmazásokra, azonban napi előfordulásuk miatt érdemes róluk itt külön meg-
emlékeznünk. Habár mögöttes mechanizmusok alapján a weboldalak némileg
eltérnek a szo verektől, szerzői jogi szempontok alapján külön védelem alatt áll-
hatnak. Ahogy a szo ver, a honlap is egy mögöttes forráskódból épül fel, számí-
tógépek teszik elérhetővé a felhasználó számára – gyakran a világhálón keresztül
több is részt vesz a műveletben –, jellemzően meghatározott funkciók ellátását
célozzák – pl. információátadás, médiatartalom megjelenítése stb. Továbbá a hon-
lap – a gra kus felhasználói felülethez hasonlóan – akár önálló vizuális műként
is részesülhet szerzői jogi védelemben. Az utóbbi abban az esetben is fennállhat,
amikor egy adott honlap kizárólagos funkciója egy vizuális mű megjelentetése (pl.
hirdetési felületként funkcionáló gra kus felület).
8.3. AZ ADATBÁZIS
Az adatbázisok megjelenésükben és felhasználásukban ugyan szorosan a szo verekhez
kapcsolódnak, azonban szerzői jogi szempontból jelentős mértékben elkülönülnek. En-
nek oka leginkább abban rejlik, hogy míg az informatikatudomány egy adott, szervezett
430 A munkaviszonyban létrehozott eltérő típusú művek problémájára l. Legeza Dénes: A munkaviszonyban
létrehozott művek joggyakorlata napjainkban. ISZJSZ, 11 (121):(3) (2016) p. 117-120.
431 C-406/10. sz. ügy SAS Institute és a WPL között [ECLI:EU:C:2012:259]
432 Bővebben Békés Gergely: Szo verek szerzői jogi védelme a gyakorlatban. In: Legeza Dénes (szerk.) A szer-
zői jog gyakorlati kérdései: Válogatás a Szerzői Jogi Szakértő Testület szakvéleményeiből (2010-2013) fenn-
állásának 130. évfordulója alkalmából. Budapest, SZTNH, 2014. p. 150-163.
173