Page 177 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 177
8. AZ EGYES MŰTÍPUSOKRA VONATKOZÓ RENDELKEZÉSEK
HUNGART © 2017
Az 1957-es Tavaszi Tárlat rendezése. Műcsarnok. 440
A kiállítás jogának gyakorlása kapcsán felmerülő nehézség, hogy amint egy műalkotás
eladásra kerül, úgy az alkotót megillető szerzői jog és az új tulajdonost megillető dologi
jogi jogosultság egymástól elválik. Azonban a műpéldány zikai átruházásával nem szűnik
meg a szerző és a műve közötti kapcsolat. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az új tulajdonos csak
erre irányuló szerződéses megállapodás esetén gyakorolhatja a mű tekintetében a felhasz-
nálási jogokat. Másrészt a szerzői jogok gyakorlásához sok esetben a szerzőnek is szüksé-
ge van arra, hogy a műpéldány ismét visszakerüljön a birtokába (reprodukció készítése,
életműkiállítás stb.), ezért a tulajdonos köteles a művet időlegesen a szerző rendelkezésére
bocsátani. Olyan ez, mintha a lakás tulajdonosának időnként be kéne engednie az épí-
441
tészt az általa tervezett lakásba…
E jog gyakorlása azonban nem korlátlan, hiszen nem sértheti a mű tulajdonosának mél-
tányos érdekeit. Sokszor előfordul azonban, hogy érdekellentét keletkezik a szerző és a tu-
lajdonos között. Ilyen eset történt például akkor, amikor egy festménynek (illetőleg az arról
készült reprodukciónak) aukciós katalógusban való megjelenéséhez a szerző örököse meg-
tagadta a hozzájárulását. A katalógus azonban elkészült, de Kassák Lajos Képarchitektúra
című festményének a képét „fehér papírral leragasztották, és az alábbi felirattal látták el: A
mű reprodukálásához, e katalógusban való megjelenéséhez a Kassák jogok örököse a kép
tulajdonosának kérése ellenére sem járult hozzá.” Az eset kapcsán az SZJSZT a műtár-
442
gyak értékesítési célú bemutatása és a szerző engedélyéhez kötött kiállítási jog gyakorlása
közötti határt a felhasználás célja alapján határozta meg, megállapítva, hogy „az ilyen [fe-
440 https://szeifertjudit. les.wordpress.com/2014/06/06-tavaszi-tc3a1rlat-1957.jpg.
441 Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, p. 419.
442 L. SZJSZT-32/2001 – Festmény aukciós katalógusban való megjelentetésének és kiállításának jogszerűsége.
177