Page 178 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 178

hér papírral leragasztott] módon való közlés nem minősül a szerzői jogok megsértésének,
           és ezzel összefüggésben a jogosultnál nem keletkezett vagyoni hátrány.”  Ugyanakkor az
                                                                          443
           eljáró tanács azt is kiemelte, hogy „az aukciós kiállítás nem minősül klasszikus értelemben
           vett kiállításnak, mivel annak célja a mű értékesítése, illetve az értékesítése érdekében a mű
           közszemlére állítása”. Sőt, mivel az aukción történő értékesítés után a szerző számára ún.
           követőjogdíjat is  zetnek, így érdekében is állt volna a katalógusban való megjelentetés.






























                                  Kassák Lajos (1887–1967): Képarchitektúra (1922)
           Fontos megjegyezni, hogy egyrészt időközben jogszabályváltozás történt, és az ilyen, auk-
           ciós katalógus típusú felhasználás már szabad felhasználásnak minősül,  másrészt egyes
                                                                          444
           esetekben a jogtulajdonosok például az engedélyek megtagadásával vagy a jogdíjigény nem
           érvényesítésével tudják kifejezni álláspontjukat egy-egy kétes eredetű alkotás tekintetében.
           Természetesen a hivatkozott esetben nem erről volt szó.
             Fontos megjegyezni, hogy a kiállítás jogának gyakorlása díjköteles, és ahhoz a szerző
           engedélyére van szükség – kivéve közgyűjtemények esetében. A hozzájárulást a szerzők
           nevében a HUNGART adja meg. A szerző nevét a kiállítás során minden esetben fel kell
           tüntetni.




           443   SZJSZT-32/2001 – Festmény aukciós katalógusban való megjelentetésének és kiállításának jogszerűsége.
           444  Szjt. 36. § (5) Eredeti műalkotások kiállítása vagy műkereskedő közreműködésével történő visszterhes
             átruházása esetén a műalkotások szabadon többszörözhetők és terjeszthetők az esemény reklámozása cél-
             jából, az esemény népszerűsítése által indokolt mértékben és körben, amennyiben az egyéb jövedelemszer-
             zési vagy jövedelemfokozási célt közvetve sem szolgál. Az eredeti műalkotás és a műkereskedő fogalmának
             meghatározására a 70. § (2) és (3) bekezdését kell alkalmazni.

           178
   173   174   175   176   177   178   179   180   181   182   183