Page 282 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 282

szomszédos jogi jogalkotás több generációja. A szellemi tulajdon nemzetközi szintű har-
           monizációs igénye az 1960-as évekre olyan szintet ért el, hogy 1967. július 14-én Stock-
           holmban sor került a WIPO létesítését jelentő egyezmény aláírására,  amely szervezetnek
                                                                       604
           jelenleg 188 tagállama van.
             A korábban megkötött két- és többoldalú nemzetközi szerződések többsége továbbra is
           hatályban van, de jelentőségük a nagy nemzetközi szerzői jogi egyezmények kiterjedt tag-
           sága okán egyre kisebb. Megemlíthető például az Egyesült Államokkal a szellemi tulajdon
           védelmére kötött egyezmény (közzétéve a Magyar Közlöny 1993. évi 173. számában), amely
                                                                                        605
           (II. cikk) a szerzői jogra és a szomszédos jogokra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz.
           Szerzői jogi jelentőséggel bírnak az ún. szabadkereskedelmi megállapodások is. Ezek fő célja
           a kereskedelmi kapcsolatok előmozdítása és így a kereskedelem szempontjából relevanciá-
           val bíró, a szellemi tulajdonnal kapcsolatos rendelkezéseket is tartalmaznak. Ezekre példa
           a jelenleg is formálódó, az EU és az Egyesült Államok között készülő szabadkereskedelmi
           egyezmény (TTIP-t), valamint az EU és a Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény
           (CETA).





















             Érdemes pár szót ejteni a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodásról (angolul Anti-
           Counterfeiting Trade Agreement, röviden ACTA),  amelynek egyik célja az internetes szel-
                                                      606
           lemi tulajdoni jogsértések elleni nemzetközi fellépés előmozdítása volt. A létrehozatalára
           irányuló tárgyalások 2006-ban kezdődtek, részesei voltak az EU és tagállamai, továbbá
           Ausztrália, Dél-Korea, Japán, Kanada, Marokkó, Mexikó, Szingapúr, Svájc, Új-Zéland és az
           USA. A megállapodás szövegét tizenegy tárgyalási fordulót követően a felek 2010 novem-
           berében véglegesítették. 2011. március 31-e óta áll nyitva aláírásra, elsőként 2011. október
           1-jén Japán (az előterjesztő), Ausztrália, Kanada, a Koreai Köztársaság, Marokkó, Szinga-
           púr, Új-Zéland és az Egyesült Államok írta alá.
             Az EU és tagállamai, köztük Magyarország is, 2012. január 26-án írták alá a megállapo-

           604   Kihirdette: 1970. évi 18. tvr.
           605   Mádl Ferenc, Vékás Lajos: Nemzetközi magánjog és nemzetközi gazdasági kapcsolatok joga, nyolcadik,
             átdolgozott kiadás. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, p. 376.
           606   https://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/thumb/b/b8/Stop_ACTA_Octupus.jpg/220px-Stop_
             ACTA_Octupus.jpg.

           282
   277   278   279   280   281   282   283   284   285   286   287