Page 13 - MÜBSE - Adásvételi szerződések
P. 13

(7) A közhiteles nyilvántartásba való  Hangsúlyozzuk, hogy az ún. Jogügyletek
          bejegyzés alapjául szolgáló okirat el- Biztonságát Erősítő Adatszolgáltatási Ke-
          lenjegyzését megelőzően az ügyvéd – a  retrendszer használatával a személy- és
          személyazonosság és az okmány érvé- okmányadatok igénylése az Üttv. 32.
          nyességének ellenőrzése érdekében – a  §-ában meghatározott esetekben mindig
          (2)-(4) és a (6) bekezdés alkalmazásával  kötelező az okiratszerkesztés során!!!
          azonosítja a jognyilatkozatot tevő sze- Az Üttv. rendezi azt az esetet is, ha az elekt-
          mélyeket, szervezeteket, valamint az  ronikus adatigénylés technikai okokból
          azok képviseletében eljáró személyeket.          nem lehetséges. A technikai probléma ilyen
          (8) A magyar állampolgársággal vagy magyar- esetekben a szerződés elkészítésének nem
          országi lakcímmel rendelkező személynek a  akadálya, az ügyvéd az ellenőrzést utólag,
          (7) bekezdés szerinti azonosítása során az  az akadály megszűnését követően haladék-
          okirat ellenjegyzését megelőzően az ügy- talanul elvégzi. A szerződés ellenjegyzésére
          véd köteles a bemutatott okmányokra  és az okirat ingatlan-nyilvántartási hatóság-
          vonatkozó, a (3) bekezdésre vonatkozó  hoz történő benyújtására azonban csak ezt
          adatokat igényelni, kivéve, ha az ada- követően, és ennek eredményétől függően
          tigénylésre az érintett személy vonat- kerülhet sor.
          kozásában harminc napon belül már sor  Utalunk továbbá arra, hogy a pénzmosás
          került.                                          és a terrorizmus finanszírozása megelőzé-
          „(10) Ha a (8) bekezdés szerinti elektroni- séről és megakadályozásáról 2017. évi LIII.
          kus adatigénylés technikai okokból nem  törvény (Pmt.) alapján is terheli ellenőr-
          lehetséges, az a megbízási szerződés meg- zési (ügyfél-átvilágítási) kötelezettség az
          kötésének és a jognyilatkozatok okiratba  ügyvédeket. Ezen szabályok ismertetésére
          foglalásának nem akadálya, az ügyvéd az  az oktatási anyag későbbi részében, a meg-
          ellenőrzést utólag, az akadály megszűnését  hatalmazások elkészítése és felhasználása
          követően haladéktalanul elvégzi, és az okira- során felmerülő ügyvédi műhibák tárgyalása
          tot csak ezt követően és ennek eredmé- során térünk ki.
          nyétől függően ellenjegyzi, illetve terjeszti
          elő az eljárásban.”                              III.4. ELLENŐRZÉSI KÖTELEZETTSÉG
          Sajnálatos módon bizonyos időnként előfor-       AZ ÜTTV. 45. §-A ALAPJÁN
          dul olyan kárigény bejelentés a MÜBSÉ-hez,
          amelyből az állapítható meg, hogy az eljáró  Üttv. 45. § Ingatlanra vonatkozó vagy
          ügyvéd megsértette a felek azonosítására  ingatlannal kapcsolatos jog vagy tény köz-
          vonatkozó kötelezettségét, és utóbb kide- hiteles nyilvántartásba való bejegyzésére
          rült, hogy pl. áleladó, vagy álképviselő járt  irányuló eljárásban való jogi képviselet-
          el az ügyben.                                    re, illetve közhiteles nyilvántartásba való
          Úgyszintén számos esetben valósul meg  bejegyzés alapjául szolgáló okirat szer-
          ügyvédi műhiba amiatt, mert az okiratszer- kesztésére irányuló ügyvédi tevékenység
          kesztő ügyvéd nem követeli meg, hogy  során az ügyvédi tevékenység gyakorlója
          valamennyi szerződő fél előtte írja alá az  az ingatlan-nyilvántartási adatokat és
          okiratot, ezáltal lehetővé teszi, hogy azt a  a tulajdonjogra, az ingatlannal kapcso-
          valódi jogosult (pl. tulajdonos, haszonélvező)  latos egyéb jogra vonatkozó okiratokat
          helyett más írja alá.                            köteles ellenőrizni.





                                                                                                       13
   8   9   10   11   12   13   14   15   16   17   18