Page 158 - SZTNH - Szerzői jog mindenkinek 2017.
P. 158
nosan elhangozzanak (élőbeszéd formájában vagy akár online közegben). Nem tartoznak ide
tehát a megírt, de elő nem adott beszédek. Bárki jogosult ezeket a műveket bármilyen mó-
390
don felhasználni, így a média, egyéni blogger, politikai párt, egyesület vagy vállalat egyaránt.
Ezek a művek többszörözhetők, előadhatók vagy akár internetes portálon megoszthatók.
Az átvett beszéd terjedelmének, illetve az átvétel céljának a tájékoztatáshoz kell azonban
igazodni, tehát nem vehető át nagy terjedelemben, amennyiben a felhasználás a tájékozta-
tás célján túlmegy. Így politikai párt tájékoztatás céljára igen, kampányának erősítéséhez
azonban nem használhat fel beszédet, nagyvállalat tájékoztathatja ügyfeleit beszéd részle-
tének átvételével, azonban a felhasználás nem irányulhat kizárólag marketing-, PR-célra.
Nem valósul meg a tájékoztatás célja abban az esetben sem, ha a beszéd gyűjteményes mű-
ben vagy színdarabba ágyazva szerepel. A forrás (beleértve a szerző nevét is) feltünteté-
392
391
se ebben az esetben sem maradhat el, kivéve, ha ez lehetetlen. (Ez az eset körülményeinek
393
a mérlegelése alapján dönthető el.)
Ismerjük Martin Luther King I have a dream („Van egy álmom”) kezdetű beszédét. A
394
nem olyan régen megjelent „Selma” című amerikai lm rendezője úgy döntött, hogy az ere-
deti beszéd módosított verzióját használják fel a szerzői jogi aggályok kikerülése miatt.
395
Ezért a lmben a híres beszéd elhangzik ugyan, de más szavakkal. A magyar szabályozás
szerint tájékoztatási célú felhasználás műben nem lehetséges, ezért politikai beszédet mű-
ben csak az idézés szabályai szerint lehet felhasználni.
Napi eseményekhez kapcsolódó, időszerű gazdasági vagy politikai témákról megjelentetett
cikkek vagy e témákról sugárzott művek a sajtóban szabadon többszörözhetők, nyilvánosság-
hoz közvetíthetők. A sajtó fogalmába az o ine és online sajtó is beletartozik. Terjedelmi
396
korlát, felhasználási cél nincs előírva, tehát akár többoldalas cikk, sugárzott műsor teljes
terjedelmében átvehető, amennyiben napi eseményhez kötött, és gazdasági vagy politikai
témával foglalkozik. Minden egyéb témát lefedő (például kulturális, tudományos témá-
397
val, személyiségfejlesztéssel, sporttal, hobbival kapcsolatos) cikkek esetében viszont a szer-
ző engedélyét kell kérni. Ennél a szabad felhasználásnál a szerző jogosult tiltakozni, tehát
csak akkor lehet cikkeket saját honlapon, blogon átvenni, ha a szerző ezt – online oldala-
kon jellemzően az impresszumban vagy a szerzői jogok menüben – nem tiltotta meg. A
tiltakozás ellenére átvett cikk szerzői jogi jogsértést valósít meg. A forrást a szerző nevével
együtt ebben az esetben is fel kell tüntetni. 398
390 Michel M Walter, Silke von Lewinski: European Copyright Law, A Commentary. Oxford University, 2010,
p. 1051.
391 Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, p. 260.
392 Vö. Gerhard Schricker, Ulrich Loewenheim: Urheberrecht, Kommentar. 4. Au age. Verlag C.H. Beck,
München, 2010, p. 974.
393 Szjt. 36. § (1).
394 Martin Luther King, Jr.: I Have a Dream – http://www.americanrhetoric.com/speeches/mlkihaveadream.
htm.
395 Eleonora Rosati: A lm about Martin Luther King without King’s actual words: is it really a copyright
problem? – http://ipkitten.blogspot.de/2015/01/a- lm-about-martin-luther-king-without.html.
396 Szjt. 36. § (2), Szjt. 36. § (1); Infosoc-irányelv 5. Cikk (3) c).
397 Gyertyánfy Péter (szerk.): Nagykommentár a szerzői jogi törvényhez. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, p. 260.
398 Szjt. 36. § (2).
158