Page 22 - M ÜBSE - Adásvételi szerződések - 2. rész
P. 22

– ba) a kérelmező a szerződésnek az elővá-       nehézség) esetén nem terheli a közlési
                    sárlásra jogosultakkal hirdetményi úton          kötelezettség az elővásárlásra jogosult
                    történő közlését igazoló, a jegyző által az      irányába, úgy ez nem jelenti egyben azt
                    eladó részére - az elővásárlási és előha-        is, hogy ezzel az elővásárlásra jogosult
                    szonbérleti jog gyakorlása érdekében az          ezen joga és annak gyakorolhatósá-
                    adásvételi és a haszonbérleti szerződés          ga megszűnt volta. Amennyiben tehát
                    hirdetményi úton történő közlésére vo-           az elővásárlásra jogosult a jogvesztő 3
                    natkozó eljárási szabályokról szóló kor-         éves időtartamon belül a szerződéskö-
                    mányrendelet szerint - megküldött jognyi-        tésről más módon tudomást szerez, úgy
                    latkozatokat és iratjegyzéket csatolja, vagy     az elővásárlási jogát teljesítőképessége
                    – bb) a Földforgalmi tv. 20. § b) pontja szerinti   igazolásával és az ajánlat teljes terjede-
                    jogügylet eredményeként az érintett in-          lemben való elfogadásával, határidőn
                    gatlan egyetlen személy tulajdonába kerül        belül érvényesítheti!
                    – az (1)-(3a) bekezdésben foglaltakat nem
                    lehet alkalmazni.                                – Elővásárlási jog gyakorlása esetén nincs
                    – (5) Az (1)-(3a) bekezdésben, valamint a (4)    szükség új szerződés kötésére az eladó
                    bekezdés b) pont ba) alpontjában meg-            és az elővásárlási jogát gyakorló személy
                    határozott iratok csatolása esetén - ha          között, csatolni kell azonban az elővásár-
                    a tulajdonjog-bejegyzés jogszabályban            lásra jogosultnak az elfogadó nyilatko-
                    meghatározott egyéb feltételei fennáll-          zatát, valamint igazolni kell azt, hogy a
                    nak - az ingatlanügyi hatóság annak a            nyilatkozatot az eladóval közölte. Továbbá,
                    személynek a tulajdonjogát jegyzi be             az elővásárlási jogot gyakorló személy-
                    az ingatlan-nyilvántartásba, akinek a            nek rendelkeznie kell a nevére szóló
                    nevére az eladó a bejegyzési engedélyt           tulajdonjog-bejegyzési engedéllyel is.
                    kiállította.”
                                                                     – Amennyiben a külön tulajdonú lakásingat-
                    – A módosítás alapján tehát, társasházi          lant és a közös tulajdonú teremgarázsban
                    vagy szövetkezeti házban lévő garázsok           fennálló tulajdoni illetőséget dologösz-
                    esetében tértivevény vagy átvételi elis-         szességként értékesítik, ez nem jelenti
                    mervény helyett elfogadható, társasház           azt, hogy az elővásárlásra jogosultnak ne
                    esetében a közös képviselő vagy az               állna fenn ezen joga a tulajdoni illetőség-
                    intézőbizottság elnöke, szövetkezeti             re, tehát a vételi ajánlatot részére meg
                    háznál a szövetkezet képviseletére               kell küldeni.
                    jogosult személy teljes bizonyító erejű
                    magánokiratba foglalt nyilatkozata               – A 9/2022. (IV.29.) MvM rendelet 2022. má-
                    arról, hogy a vételi ajánlatot az ajánla-        jus 2. napjával jelentős könnyítést hozott
                    ti kötöttség időtartamára a társasház            annak kimondásával, hogy a rendeletben
                    vagy szövetkezeti ház közös használatú           foglaltaknak megfelelő, az épület gép-
                    helyiségében figyelemfelkeltő módon              járműtároló helyiségében kialakított
                    kifüggesztette.                                  ún. álláshely (lényegében tehát a be-
                                                                     állóhely) nem lakás céljára szolgáló
                    – Figyelemre méltó indokolást tartalmaz a        helyiségnek minősül. Az álláshely egyéb
                    Kúria Pfv.VI.21.723/2019/11. sz. döntése.        önálló ingatlanként nyilvántartásba vétel-
                    Eszerint, amennyiben az eladót bizonyos          re kerülhet, így az nem fog közös tulajdoni
                    körülmények fennállása (pl. rendkívüli           illetőségnek minősülni.


               22
   17   18   19   20   21   22   23   24   25   26   27