Page 39 - MÜBSE - Adásvételi szerződések
P. 39

VIII. AZ ELADÓ NEM VOLT AZ INGATLAN TULAJDONOSA




          A Ptk. egyértelműen kinyilvánítja, hogy in- Amennyiben az eladó a szerződéskötéskor
          gatlan esetében a tulajdonjog átruházással  csak várományi joggal rendelkezik, úgy az
          való megszerzéséhez az erre irányuló szer- okiratot szerkesztő ügyvéd kötelezettsége
          ződés önmagában nem elegendő, ehhez  - az erről történő tájékoztatás adásán túlme-
          a tulajdonjog ingatlan-nyilvántartásba való  nően - az is, hogy megfelelő biztosítékot
          bejegyzése is szükséges!                         építsen be a szerződésbe arra nézve, hogy
          Ptk. 5:39.§ (1) Átruházással a dolog tulajdo- a vevő károsodása ne következhessen be
          nosától lehet a tulajdonjogot megszerezni.” akkor, ha az eladó mégsem szerzi meg az
                                                           ingatlan tulajdonjogát.
          Ingatlanok esetében előfordulhat, hogy
          ugyanazt a dolgot többször is átruházza  A MÜBSE gyakorlatában korábban több, a
          a tulajdonos. Ez esetben az a szerződő fél  közelmúltban már egyre kevesebb olyan
          szerzi meg a tulajdonjogot, amelyiknek a  eset fordul elő, amikor a valódi tulajdonos
          tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba  helyett áleladó járt el a szerződéskötéskor,
          bejegyzik.                                       tehát az ügyben hamisítással összefüggő
          6:58. § A szerződés a felek kölcsönös és  bűncselekmény történt. Ezen esetekben
          egybehangzó jognyilatkozata, amely- az okiratot szerkesztő ügyvéd magatar-
          ből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás  tása is közrehatott a vevő károsodásának
          teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás  bekövetkeztében azzal, hogy megszegte
          követelésére.”                                   az azonosításra, az ügyvédi ellenjegyzésre
          6:63. § (1) A szerződés a felek akaratának  irányadó rendelkezéseket!
          kölcsönös és egybehangzó kifejezésével
          jön létre.                                       A MÜBSE gyakorlatában előfordulnak olyan
                                                           esetek is, amikor az eladó abban a tudat-
          A fentiek alapján megállapítható, hogy  ban van, hogy tulajdonosa az adott ingat-
          amennyiben az ingatlan adásvételi szer- lannak, ám a tényleges helyzet ettől eltér.
          ződést eladóként nem az ingatlan tényleges  Ilyen esetekben is megállapítható, hogy az
          tulajdonosa írja alá - és erre nézve meg- okiratot szerkesztő ügyvéd az ellenőrzé-
          hatalmazást sem ad - úgy a felek között  si kötelezettségének elmulasztásával
          az adásvételi szerződés nem jön létre. Ez  közrehat a vevő károsodásának bekövet-
          esetben a valódi tulajdonos részéről ugyanis  keztében.
          hiányzik a szerződéses akarat kifejezése.
                                                           A tulajdoni lap ellenőrzése körében az el-
          Meg kell itt említenünk azt az esetet, ha az  várható gondos ügyvédi magatartás azzal

          eladó olyan dologra köt szerződést, ami  valósul meg teljeskörűen, ha az ellenjegyzés
          a szerződéskötéskor még nincs a tulaj- napján az okiratszerkesztő ügyvéd az ok-
          donában. A bírói gyakorlat értelmében az  irat aláírása előtt kontrollálja az ingat-
          eladónak ez esetben szerződéses kötele- lan-nyilvántartásba bejegyzett adatokat.
          zettsége, hogy a szerződés teljesítéséhez  VIII.b. Közzétett Bírósági Jogesetek a
          megszerezze a tulajdonjogot!                     jelen pontban tárgyalt témához kap-
                                                           csolódóan:


                                                                                                       39
   34   35   36   37   38   39   40   41   42   43   44